Bethlen Naptár, 1965 (Ligonier)

Dr. Komjáthy Aladár: A Frankfurti Református Világgyülés

78 BETHLEN NAPTÁR gátusai. Erről egy nagyon érdekes és ügyes könyvecskét állitott össze a világszövetség genfi titkársága. Annak minden egyes lapján egy-egy tagegyház rövid leirása volt olvasható, igy az Amerikai Magyar Református Egyházról is, pontosan a könyvecske közepén az 53-ik oldalon. Érdekes véletlen, hogy mellette az 52. oldalon pe­dig a United Church of Christról olvashatunk. A megelőző világgyülést, szám szerint a tizennyolcadikat, a braziliai Sao Paulo városában tartották 1959-ben. Azóta húsz uj re­formátus egyház lépett be a Református Világszövetség tagegy­házai közé. A húsz uj tagegyházból tizenhét afrikai református egy­ház. A tagegyházak közül 27 afrikai, 11 délamerikai, 10 északameri­kai, 17 ázsiai, 3 ausztráliai és 27 európai. Jó azt is megjegyeznünk, hogy a főtitkár Frankfurtban közétett református világstatisztikája szerint a világ református keresztyénségének lélekszáma körülbe­lül ötven millió. Ebből az ázsiai reformátusok száma meghaladja a hat milliót, Afrikában négy és fél millió református él, Délameriká­­ban pedig több, mint egy millió. Nem lehet tehát azt mondani, hogy a református egyházak missziói tevékenysége eredménytelen lett volna, mert hiszen ezek az egyházak, mind a misszió gyümölcse­ként születtek meg. A Református Világszövetségen kivül is vannak még reformá­tus egyházak, melyek közül a legnagyobb a hollandiai un. “szigorú református” egyház. Ez az egyház három megfigyelőt küldött a frankfurti gyűlésre, egyikük épen Tűski István utrechti magyar lelkész volt. A tagegyházak kimutatásából hiányzott pld. a kárpát­aljai (magyar) református egyház, mig viszont az ugyancsak a Szovjetunióban élő lett és litván református egyházak, valamint a kinai református egyház benne voltak a felsorolásban, de ez a há­rom egyház sem küldhetett képviseletet Frankfurtba. A világgyülés megnyitó istentiszteletén is mindjárt kidomborodott a re­formátus világszövetség ökumenikus jellege. A német történelemben sok fontos esemény szinteréül szolgáló Paulskirchében, augusztus 3-án hétfőn este, dr. Ralph W. Lloyd, nyugalmazott főiskolai elnök, a Református Világ­­szövetség elnöke nyitotta meg a tizenkilencedik világgyülést. A református istentiszteletből, a világ minden részén oly ismeretes igékkel nyitotta meg a gyűlést: “A mi segedelmünk az Úrtól van, aki teremtette, fenntartja és igaz­gatja az eget és a földet.” Csodálatos egységbe forrott a gyülekezet, pedig a világ mindenféle színe, nyelve és faja képviselve volt, különösen akkor, ha a református ember lelke világához oly közelálló genfi zsoltárokat énekel­tük, ki-ki a maga nyelvén. A megnyitó istentiszteleti szolgálatban résztvet­­tek dr. Niesel (Németország), Dr. Navarro (Fülöpszigetek), Bourguet lelkész (Franciaország), Nil Amma Ollennu törvényszéki biró (Ghána) és dr. Pra­­dervand a Református Világszövetség főtitkára.

Next

/
Thumbnails
Contents