Bethlen Naptár, 1965 (Ligonier)

Dr. Komjáthy Aladár: A Frankfurti Református Világgyülés

76 BETHLEN NAPTÁR A FRANKFURTI REFORMÁTUS VILÁGGYÜLÉS Amerikai Magyar Református Szemmel Az öreg frankfurti Goethe egyetem főépületének környékén az építkezés lázas ütemmel folyt 1964 nyarán. Ott, bulldózerek és egyéb konstrukciós szörnyűségek örökös zajában ülésezett a református világszövetség tizenkilencedik világgyülése. Mintha az előkészítő füzet bevezetésének első mondatát akarta volna valaki illusztrálni. Ez ugyanis igy hangzik: “Világméretű rombolás és megújulás korában élünk.” Ez a gyűlés is azért jött össze, hogy megvitassa a megújulás lehetőségeit. Nemcsak a világ újuljon meg, hanem abban a megújulásban a Szentlélek erejéből élő Egyház mutasson utat. “Jövel Teremtő Lélek” volt a világgyülés központi témája. A megújulásért együtt imádkozó keresztyén egyház himnusza ez a téma. Érdekesen a világgyülés színhelye, Frankfurt városa pedig a nyugatnémet újjáépítésnek a csodája. Akik valaha már jártak Frankfurtban a háború előtt és most látták először a háború óta, egyszerűen nem ismertek rá a városra. De az újjá­építésnek ez a csodája valójában csak a kövekre, az épületekre vonatkozik, mert az ember itt is csak Jézus Krisztus által lehet újjá. A lázas újjáépítés és annak velejárója az anyagi jólét pedig egyáltalán nem garancia arra, hogy az ember valóban újjá is lett. Sőt! Mint egy frankfurti taxisofför lemondóan ál­lapította meg: “Nagy baj van ezzel a háború utáni nemzedékkel. Nem kell ezeknek a templom. Meg miért is gyüléseznének ma­guk, ha minden rendben lenne az Egyházzal?” Frankfurtban volt már egy másik, hasonlóan református világgyülés, majdnem négyszáz évvel ezelőtt. Ha még oda nem is jöttek a többi kontinensekről, de 1577-ben még nem is nagyon jöhettek. Ez az első történeti frankfurti “nemzetközi református konvent” annyira elfelejtett történelmi adat, hogy még az egyéb­ként nagyon tudományos és pontos német házigazdáink is el­felejtették megemlíteni, hogy már ilyen is volt. Pedig 1577-ben Frankfurtban az akkori összes református egyházak képviselve voltak, akárcsak 1964-ben. És akkor még az uralkodó protes­táns fejedelmek közül Erzsébet angol királynő és Henrik na­­varrai király követet is küldtek, sőt az egész gyűlést Erzsébet királynő kezdeményezte. Ott voltak az angol, skót, svájci, fran­cia, holland, német, lengyel és magyar református egyházak képviselői. Érdekes adat az, hogy pontosan ezen a frankfurti első gyűlésen a magyar református kiküldött Praetorius Zolen-

Next

/
Thumbnails
Contents