Bethlen Naptár, 1965 (Ligonier)

Egyesült Államok - Király Zoltán: Magyar Egyházkerület

190 BETHLEN NAPTÁR Miami-ban és környékén élő idős magyarok kérésére, Dókus Gábor és Dr. Újlaki Ferenc lelkészek, 1962 április 22-én, husvét vasárnapján, istentiszteletet tartottak; 96-an voltak jelen és 76-an éltek az Úrvacsorá­val. így indult el a Magyar Egyházkerületbe tartozó Miami-i Magyar Keresztyén Egyház élete. Két év alatt úgy megerősödött a gyülekezet, hogy Miami szép ré­szében egy amerikai templomot, teljes felszereléssel, bútorral, orgonával, ötvenöt ezer dollárért vett meg a gyülekezet. Az 55 ezer dollár vétel­árból 35 ezer dollárt lefizetett a gyülekezet. A templom vétel ügyében Baló Bénjámin főgondnok, Szűcs Mihály pénztárnok, Tóth Gyula jegyző és Tóth Géza ellenőr jártak el. A megindulás után két évre, 1964 husvét vasárnapján, már saját templomában adott hálát Istennek, élt az Úrvacsorával a gyülekezet. Az emlékezetes istentiszteleten Dókus Gábor lelkész már nem vehetett részt, mert februárban a földi szolgálatból hazahívta a Főpásztor. A templomvétel újabb áldozathozatalra indította a híveket. Ez a buzgóság a következő ajándékokban nyilvánult meg: magyar Bibliát, szó­széki és urasztali térítőkét, urvacsorai egyéni poharakat Herickes Berta és leánya, másik urasztali térítőt magát megnevezni nem akaró egyház­tag, az urasztali nagy kelyhet és kenyértálcát Kasza Lajosné, az ur­­asztalát Veréb Imre ellenőr és neje ajándékozta. Magyar zászlót Köteles Julia készíttetett, melynek anyagát Komáromy Julia és Szentpéteri Lajosné adták. A magyar zászló keresztszülei: Ko­máromy Julia és Bordy G. András, az amerikai zászlóé pedig Kovách Károly és neje. Dicséretre méltó munkát végez a Női Kör. Fáradhatatlan munká­jukkal, két év alatt kilencezer hatszáz dollárt adtak az egyháznak. A buzgó Női Kör tisztviselői: özv. Tóth Lajosné elnök, Seper Istvánná és Varga Ferencné alelnökök, Bereczky Józsefné és Safka H. Rose pénztár­nokok, Éder Józsefné jegyző, Veréb Imréné levelező titkár, Szentpéteri Lajosné és Szűcs Mihályné ellenőrök. A gyülekezeti élet építője, hűséges munkása az egyháztanács, mely­nek tagjai: Dr. Újlaki Ferenc beszolgáló lelkész, Baló Bénjámin főgond­nok, Szűcs Mihály pénztárnok, Parag József gondnok, Tóth Gyula jegyző és énekvezér, Bereczky József, Tóth Géza, Veréb Imre ellenőrök, Éder József, Farkas István, Huszár Gyula, Kovách Károly, Szemcsák István, A Miami-i Gyülekezet a saját templomában tartott első isteni tisztelet után. Középen Dr. Újlaki Ferenc lelkész.

Next

/
Thumbnails
Contents