Bethlen Naptár, 1965 (Ligonier)

Dél-Afrika

142 BETHLEN NAPTÁR DÉLAFRIKA A johannesburgi Magyar Protestáns Egyház a mai formájá­ban 1962 szeptemberében alakult meg. Istentiszteletet egyelőre havonta csak egyszer, a hó utolsó vasárnapján tartunk. Van egyházunknak körülbelül ötven nyilvántartott református és öt evangélikus tagja, akik istentiszteleteinken többnyire megjelen­nek. A beszolgáló lelkipásztor Dominus Papp Kálmán krügersdorpi (Transvaal) református lelkész, az egész Délafrikai Köztársaság­ban elismert és méltányolt afrikaans hitszónok. (Az afrikaans nyelv, a holland nyelv egyik változata.) Papp Kálmán nagytisz­­teletü urnák mind az édesapja, mind pedig a nagyapja az óhazai Mándok református gyülekezetének a papja volt. Orgonistánk: a szorgalmas Magda Gyuláné. Lelkészünk és orgonistánk minden ellenszolgáltatás nélkül végzik áldásos munkájukat. Istentiszte­leteinket a johannesburgi holland református templomban tartjuk, amit holland hittestvéreink ugyancsak ingyen engedtek át szá­munkra. A múlt év folyamán tartottunk egy esküvőt, három ke­resztelőt és eltemettük egyházunk leghűségesebb tagját, Stein­­hébel Sándort, akit egész váratlanul szólitott el közülünk az Ur akarata. Tervbevettük, hogy amennyiben a hivek kitartása és lelke­sedése nem csökken, sőt erősödik — amit hiszünk — a jövő évben rendes délafrikai gyülekezetté alakulunk át, hogy élvez­zük az ezzel járó különböző előnyöket, de ugyanakkor vállaljuk az erkölcsi felelősséget is s meghozzuk a szükséges anyagi ál­dozatot. Erre irányuló törekvésünket az itteni református egye­temes zsinat is jóváhagyta és örömmel üdvözölte. Istentisztele­teink számát is igyekszünk majd felemelni. Egyházunk tagjai rendezett anyagi körülmények között élnek, ami főleg annak köszönhető, hogy a Délafrikai Köztársaságban A gyülekezet egy része a karácsonyi istenitiszletet után.

Next

/
Thumbnails
Contents