Bethlen Naptár, 1964 (Ligonier)
Herbert Schiff: Jó Lenne Magyarnak Lenni!
BETHLEN NAPTÁR 51 nyelvben rejlik. Idegen ember aligha fog valaha is magyarul megtanulni. Számára a magyar nyelv, névelőket és némásokat helyettesitő számtalan ragjával, amelyek a főnévhez kapcsolódnak (házak, házaik, házaikban), nemcsak spanyoml, de egyenesen kínaiul hangzik. A magyar ember ezzel szemben kapásból sajátít el idegen nyelveket, ha a rá jellemző furcsa kiejtéssel is. Sőt, nyelvlélektani szempontból egyszerűen félvállról tekint ránk (nóta bene: e sorok írója kivételesen nem magyar) hiszen rendelkezik azzal az előnnyel, hogy örömének és mérgének (főleg az utóbbinak) 250,000 szóval engedjen utat. Német nyelven ezzel szemben csupán közel 40,000 szó regiszterét kell kihúznia. A Magyar Tudományos Akadémia egyszer megkísérelte kimutatni a magyar nyelv minden nyelvi variánsát. Egy milliónál feladta a csatát. Ha már a budapesti nyelvészek haja az égnek áll, sokkal inkább a fordítóé. Magyar szövegek átültetése már csak azért is nehéz, mert a nyelv szokatlanul gazdag, mozgalmas képekben, s egy csomó hangszinező igékkel rendelkezik, melyet más nyelvekben nem találunk. Ehhez járul, hogy a magyar ember a mással- és magánhangzókat úgy keverheti, mint a festő s addig cserélgetheti, mig a megfelelő arány megszületik. A “suttogás” változatai például igy hangzanak: súgni, susogni, suttogni, sugdosni, sugdolózni, sussanni. A németben a “flüstern” ige mellett még a “tuscheln” lehetne segítségünkre, de nem képzelhető el ilyesmi például, mint schuscheln, schütteln, futscheln, vagy ehhez hasonló. Szerencsétlenségünkre a magyar azzal a szabadsággal is rendelkezik, mely megengedi neki, hogy az összes tulajdonneveket úgy, “mir nichts, dir nichts” igékké tudja változtatni. “Miért nem irod: das Haus weisst am Hang?! Képezz egyszerűen uj szavakat!” — szokott barátom figyelmeztetni, s egyszerűen nem érti, hogy miért lehet ugyanazt mondani, hogy “es grünt”, “blaut”, vagy “graut”, de azt nem, hogy “es weisst”, “weisselt”, vagy “es gelbt”. Ehhez járul még — s ez teljessé teszi a lajtántuli nyelv fordítási tragédiáját — hogy a fordítónak egy magyar szó helyett (például beesteledvén — da es Abend wurde) átlag három-négy német szót kell alkalmaznia, amikor úgyis kevés választási lehetőséggel rendelkezik. Nem kézenfekvő ennek az alkalmazkodási készségnek összefüggése a magyar nemzeti jellemmel? A magyaroknak megvan az a kiváló adottságuk, hogy minden mimikrit lényegi veszteség nélkül fel tudnak venni, sőt túlnőnek önmagukon. Egyszerűen kitapogatják anyagi és szellemi környezetük leggyengébb pontjait, s előnyükre használják ki azokat. Azt lehetne mondani, hogy már emigránsként jönnek a világra.
