Bethlen Naptár, 1964 (Ligonier)
Szabó László: "Imhol az Ember" (Vers)
48 BETHLEN NAPTÁR gyarapító áldásai magyar életünknek. Sokaknak már csak a sirköve jelzi itteni példaadó szorgalmas, munkás életét, de akik még itt maradtunk, akik még élünk és élvezzük Teremtőnk gyönyörüszép világát, azoknak szivünkből fakadó életünk olyan sugárzás legyen, melynek cselekedetekben tündöklő fénye necsak e második kedves hazánkra, de szülőföldünkre is, gyermekeink származásának áldott és sokat szenvedett nemzetére is kihasson. Mert “a magyar nemzet helyet érdemel a világban” — mondja Jókai — “ezt a helyet elfoglalni, megérdemelni, megtartani mindenütt, ahol miveit népek laknak, szorgalommal, szellemmel” — ne csak kivételes személyek által, de teljes közösségünk egyetértő kitartásával tartsuk éberen. Ekkor leszünk amerikai felebarátaink előtt is kedvesek és értékei nemcsak e bőkezű hazának, de önmagunknak is. IMHOL AZ EMBER (A Költő hason-cimü, kiadásra váró, kötetéből) Mikor mélyen el-elmerülök Gondolataim tengerében, A hullámokon lépegetve Egy szép alak tűnik elébem. Egy páratlan sugárzó lélek, Tündöklő lény, magábanálló, Fehér köntösben, arany övvel, Csillagokból földünkre szálló. Rövid három évig tanitott, Tudása olyan földi, égi, Évezredek jönnek és mennek, Mégsem képes az ész fölérni. Egy szót sem irt le életében, Csak Igét szórt mézédes ajka, Mégis egy világ bölcsesége S millió könyv lelkesül rajta. Nem volt vezér, sem hadparancsnok, Kinek vezényszavára várnak, Mégis hadteste oly tömérdek, Amilyen nincs ezer királynak. Szerelmek édes tárgya sem volt, Nem vallott érzéki szerelmet, Mégis számtalan költők lantja Dalt és himnuszt Ő róla zengett. Engedélyezett orvos sem volt, Kiknek tudása fennen szárnyal, Mégis ezreket gyógyitott meg Hitének egyetlen szavával. Nem volt szónok, költő vagy iró, Oly egyszerű, világos elme, Hogy minden ragyogó beszédnek Ő a magva, disze, szerelme. Zenész se volt, de óriások Ha zengő leikébe merültek, Csodás szimfóniákba mélyedt Minden húrja a hegedűknek. Festő sem volt, szobrot se vésett, De Őt mintázta ezer véső, Festőnek és szobrásznak Ő lett Hírnévnek legmagasabb lépcső. Nem ihlette képzőművészet, Látható dómjai sem élnek, De egy csodás országot formált Emberi lelkek jellemének. Államférfi-igénye sem volt, Ki népe élén hőssé válna, De teremtett államot, melynek Hegyi-Beszéd az alkotmánya.
