Bethlen Naptár, 1964 (Ligonier)
Nagy Lajos: Urvacsora Idegenben
BETHLEN NAPTÁR 37 Arca sápadt, szeme beesett. Haja már két hónappal előbb is nyírásért kiabált volna. Amikor felállt, látták, hogy magas ember és nagyon sovány. Amikor a cseh pap bibliáját olvasni kezdte, meglepetéssel vették észre, hogy ez az idegen is bibliát vesz elő zsebéből s gyakorlott mozdulattal lapozza fel azt a részt, amit pásztoruk olvasott. Urvacsoraosztáshoz is beállt a sorba s úrvacsorát vesz a hivekkel. Egyszerre mindenki szánalommal néz feléje. A lélek felismeri a testvért, akinek szegényes külseje valami nagy bánatot, nagy szenvedést próbál takargatni. Vége a karácsonyi istentiszteletnek. Az idegen utoljára jön ki. Az egyházi vezetők ott maradtak a templom előtt és ott maradt egy asszony is, akinek ruházatán, arcán meglátszik, hogy valami jó családból való müveit asszony. Férje mellé áll, aki egy nyugalmazott ezredes, jelenleg a járási rendőrségnek a feje. Civil ruhában volt a templomban. A cseh pap a kezét nyújtja a szegényes külsejű ember felé és bemutatkozik. Megszólal az idegen: “Jobban beszélem a német nyelvet, mint a cseh nyelvet. Beszélhetek németül?” “Igen” — felelik egyszerre többen. — “Ezen a vidéken mindannyian beszélünk két nyelven. Itt éltek velünk a szudéta németek.” A szegényes külsejű ember bemutatkozik: “Szabó Árpád magyar református lelkész vagyok.” A pap, elöljárósága és az oldalt álló asszony is meglepődve néznek reá. Az asszony férje mellé lépett és megérintette a karját. A nyugalmazott katona megértette felesége gondolatát és gyengéden magához ölelte. A magyar pap látta ezt a mozdulatot és észrevette, hogy a férj is máskép néz reá, mint ez előtt. Mintha a másik kezével őt is magához ölelné. “Hogy került ide” — kérdi a cseh pap és a nyugalmazott katona is. A magyar pap halkan kezdi beszédét. Szeme könnyes lesz, nehezen jön a szó ajkára. “Ez esztendő szeptemberében két szlovák csendőr bejött a lelkészlak udvarába és arra kértek, hogy menjek be a járási főnök hivatalába. Jó, bemegyek holnap — feleltem nekik. Nem holnap, de most, azonnal — mondták a csendőrök. Ott van a kapu előtt a szekér, üljön fel reá és velünk jön. Estére visszajön. Feleségemtől el sem búcsúzhattam, semmit sem vettem magamhoz, az hittem, hogy estére újra otthon leszek. Bevittek a járási székhelyre, de nem a járási főnökhöz, hanem a vasútállomásra és egy csomó magyarral idehoztak Csehországba. Itt szétszórtak minket. Én egy állami tanyára kerültem és ott dolgoztam szudéta németekkel. Először répát ástam. Később zuhogó ólmos esőben fát raktam vagonokba. Meghűltem, beteg lettem. A gazdaság fel-
