Bethlen Naptár, 1964 (Ligonier)

Nagy Lajos: Urvacsora Idegenben

BETHLEN NAPTÁR 37 Arca sápadt, szeme beesett. Haja már két hónappal előbb is nyírásért kiabált volna. Amikor felállt, látták, hogy magas ember és nagyon sovány. Amikor a cseh pap bibliáját olvasni kezdte, meglepetéssel vették észre, hogy ez az idegen is bibliát vesz elő zsebéből s gyakorlott mozdulattal lapozza fel azt a részt, amit pásztoruk olvasott. Urvacsoraosztáshoz is beállt a sorba s úrvacsorát vesz a hivekkel. Egyszerre mindenki szá­nalommal néz feléje. A lélek felismeri a testvért, akinek sze­gényes külseje valami nagy bánatot, nagy szenvedést próbál takargatni. Vége a karácsonyi istentiszteletnek. Az idegen utoljára jön ki. Az egyházi vezetők ott maradtak a templom előtt és ott maradt egy asszony is, akinek ruházatán, arcán meglátszik, hogy valami jó családból való müveit asszony. Férje mellé áll, aki egy nyugalmazott ezredes, jelenleg a járási rendőrség­nek a feje. Civil ruhában volt a templomban. A cseh pap a kezét nyújtja a szegényes külsejű ember felé és bemutat­kozik. Megszólal az idegen: “Jobban beszélem a német nyelvet, mint a cseh nyelvet. Beszélhetek németül?” “Igen” — felelik egyszerre többen. — “Ezen a vidéken mindannyian beszélünk két nyelven. Itt éltek velünk a szudéta németek.” A szegényes külsejű ember bemutatkozik: “Szabó Árpád magyar református lelkész vagyok.” A pap, elöljárósága és az oldalt álló asszony is meglepődve néznek reá. Az asszony férje mellé lépett és megérintette a karját. A nyugalmazott katona megértette fele­sége gondolatát és gyengéden magához ölelte. A magyar pap látta ezt a mozdulatot és észrevette, hogy a férj is máskép néz reá, mint ez előtt. Mintha a másik kezével őt is magához ölelné. “Hogy került ide” — kérdi a cseh pap és a nyugalmazott katona is. A magyar pap halkan kezdi beszédét. Szeme könnyes lesz, nehezen jön a szó ajkára. “Ez esztendő szeptemberében két szlovák csendőr bejött a lelkészlak udvarába és arra kértek, hogy menjek be a járási főnök hivatalába. Jó, bemegyek holnap — feleltem nekik. Nem holnap, de most, azonnal — mondták a csendőrök. Ott van a kapu előtt a szekér, üljön fel reá és velünk jön. Estére visszajön. Feleségemtől el sem búcsúzhattam, semmit sem vettem magamhoz, az hittem, hogy estére újra otthon leszek. Bevittek a járási székhelyre, de nem a járási főnökhöz, hanem a vasútállomásra és egy csomó ma­gyarral idehoztak Csehországba. Itt szétszórtak minket. Én egy állami tanyára kerültem és ott dolgoztam szudéta néme­tekkel. Először répát ástam. Később zuhogó ólmos esőben fát raktam vagonokba. Meghűltem, beteg lettem. A gazdaság fel-

Next

/
Thumbnails
Contents