Bethlen Naptár, 1964 (Ligonier)

Egyesült Államok - Amerikai Magyar Református Egyház

BETHLEN NAPTÁR 245 A warrenvillei (Conn.) gyülekezet egy csoportja további munkánkra. Fájdalmas veszteség is érte egyházunkat. Eperjesi János atyánkfiát, aki hosszú időn keresztül hűséggel töltötte be a presbiteri tisztet, a gyülekezet mély részvéttel kisérte utolsó útjára. A keresztség sákramentumában részesítettük Vincze István és Lendvai Mária szülőknek gyermekeit, Lászlót és Jánost. CLIFFSIDE, N. J. — Gondnok: Szalontai Sándor. Minden vasárnap délelőtt 11 órakor tartanak istentiszteletet magyar nyelven, de időnként és szükség szerint angolul is, a Hudson folyó nyugati partján Manhattan szigettel szemben épült szép templomban. A templom mellett elterülő és az egyház tulajdonát képező árnyas kertben sok nyári vasárnapon töltenek el együtt kedves órákat a gyülekezet tagjai és párt­fogói. A templomszentelés 1929 julius 21-én volt, ennek megfelelően a templomépités 35-ik évfordulóját 1964-ben készülnek megünnepelni. A beszolgáló lelkipásztor tapasztalt vezetése mellett a gyülekezet hűséggel tartja meg azt, ami nála van. PEEKSKILL, NEW YORK Lelkipásztor: Forró Sándor; gondnok: Jakab András; algondnok: Szabó Bálint; pénztáros: Borbély Györgyné; jegyző: Takó Zoltán. Az egyházban havonként kétszer a hónap második és negyedik va­sárnap délutánján 2 órakor tartunk istentiszteletet. Hálás szívvel emlékezünk meg ezúttal is a kis gyülekezet idős tag­jainak buzgóságáról és más egyházakat látogató és segítő szeretetéről. Az egyház vagyona épületben kb. $25,000, pénzállománya pedig az 1963 januári elszámolás szerint $3,093.61 volt. A templom és a gyüle­kezeti terem jó állapotban van. Adósság nincs. ROSETON, NEW YORK Lelkipásztor: Forró Sándor; gondnok: Megyesi Mihály; pénztáros: Széli Fred. A jegyzőkönyvet a lelkész vezeti. Minden hónap első vasárnap reggelén 8 órakor tartunk istentiszteletet Middle Hope-on, a methodisták keresztyéni szeretet rendelkezésünkre bocsátott templomában. A gyüle­kezetnek az 1963 januári pénztári kimutatás szerint 1,547.30 dolláros vagyona van.

Next

/
Thumbnails
Contents