Bethlen Naptár, 1964 (Ligonier)

Egyesült Államok - Részletek az Elnöki Jelentésből

182 BETHLEN NAPTÁR öt esztendő hitvallásainkért és kormányzati jogainkért való szakadatlan harcnak a szükségét kényszeritette reánk. Amikor 1959 tavaszán a clevelandi west-sidei templomban tartott évi egyházkerületi közgyűlésünk ismételten a kezembe helyezte vissza Egyház­­kerületünk hajójának a kormánykerekét, bizony sürü és viharos felhők bontották Egyházkerületünk égboltozatját. Szinte emberfeletti hivatás volt az, amit Egyházkerületünk akkor megválasztott hatodik — előzetesen volt negyedik — elnökére reá bízott. Ezt a hivatást még akkor is nehéz lett volna betölteni, ha a kisebb csónakba ültetett öt evezős mindegyike mindenkor egy irányba evezett volna. A vonalvezetés, amelynek irányát az “Elnémult harangokéra utaló bevezető részben rajzoltam meg, az elmúlt négy esztendő alatt — Isten előtt merem állítani — egyenes, töretlen és határozott volt: a lehető legnagyobb gyülekezeti létszám megtartásával kiharconi egyházkerületi fenn­maradásunkat, hitvallási hűségűnkkel és kormányzati formánk megőrzésével; ha lehet nagyobb magyar református egység létrehozásával párhuzamosan, ha nem lehet anélkül: mindenkor szemmel tartván azt az elvet, hogyha pedig negyven esztendős szétszakadottságunk után lehetetlen lenne létre­hozni már nagyobb magyar református egységet, akkor legalább az együtt­­munkálkodásban teremtsünk egységet arra a hátra lévő időre még, amit Isten kegyelme minékünk magyar harangjaink elnémulásáig megadott. 1959 szeptemberében késhegyre menő harcot foytattunk a United Church of Christ “Kilences Bizottsága” előtt az E. and R. Alkotmány 78-ik paragrafusának az uj alkotmányba való átviteléért. Sikertelen volt. Az 1960-as U. C. C. General Synodja előtt megismételtük legfelső fokon újra a harcot. Közegyházunk akkori elnökének ellenünk való harcos kiállása következtében — mely előzetes ígéreteinek merő ellentéte volt — szavazat többséggel elvetették jogos követelésünket. Ennek következ­tében egyenes vonalunk irányát követve magyaros önérzettel az 1961-es perth-amboyi évi közgyűlésünkön “nem”-el szavaztunk a U. C. C. Alkot­mánya ratifikálása kérdésében. Az E. and R. Egyház 33 szinodusa közül az egyetlen egy voltunk, mely negativ szavazatot mert beküldeni az uj közegyházhoz. Az 1961-es és 1962-es közgyűlések között azután lázas tárgyalások sorozatát folytattuk azirányban, hogy miként lehetne más egyháztestben helyezkednünk el, mint Egyházkerület összes egyházaink megtartásával és ha lehet más magyar egyháztestek bevonásával. A United Presbyterian Church vezetőivel kezdtük meg tárgyalásainkat, mely egyháztest hajlandó­nak mutatkozott békés elbocsájtóval átvenni bennünket, mint Egyház­kerületet. A tévedésünk ott volt, hogy hittünk abban, hogy a már a Presbiteriánus Egyházban benn lévő magyar egyházak is velünk egyesülni hajlandók lesznek, ha már egy egyháztest kebelén belül leszünk; és a Független Egyház egyházai is hajlandók lesznek ide velünk becsatlakozni egy szép, nagy, magyar református egyházi közösségbe. Ez a legszebb amerikai magyar református álom azonban meghiúsult. Az 1962-es közgyűlésünk ezek után állította fel a “tizenhármas bizott­ságot”, amely bizottság a múlt közgyűléstől a mostanig küldetésének eleget téve meghozta a maga ajánlatát Egyházkerületünk jelen közgyűlésének. Már az elmúlt közgyűlésen előttünk állott közegyházunk harcaink ered­

Next

/
Thumbnails
Contents