Bethlen Naptár, 1964 (Ligonier)

Dél-Amerika

BETHLEN NAPTÁR 163 ARGENTINA Az argentínai Magyar Református Egyház 1962-63. évben is tovább folytatta a maga tevékenységét, nem csak az u. n. lelkipásztori munka területén, hanem a “Soli Deo Gloria” Ifjú­sági Egyesület és a Lorántffy Zsuzsánna Nőegylet kebelében is — külön-külön és összefogva — konferenciákat, kulturális és társadalmi összejöveteleket, szeretetvendégségeket és vacso­rákat rendezve. 1962-őt a “Munka évének” neveztük. Valóban ebben az évben javíttattuk és rendbehozattuk a gyülekezeti otthon te­tejét, több belső javítást eszközöltünk; Nőegyletünk két gáz­tűzhelyet vásárolt; az Ifjúsági Egyesület pedig két sátrat vett s igy 1963 nyarán (februárban) három 6-8 személyes sátorral mehettek táborozni. 1962 december 23-án tartott rendkívüli közgyűlésen pedig — három évi gondos előkészítés után — Egyházunk Alapszabály módosítása lett egyhangúlag elfogadva, mely most az állami illetékes hatóság előtt fekszik jóváhagyás, megerősítés végett. Az argentínai Magyar Ref. Egyház újonnan választott presbitériuma Az 1963. évet, az újév első percében a “Jóreménység évé­nek” neveztük el, éppen az életünk fokozottabb kilátástalansága miatt, tudván azt, hogy Egyházunknak és pásztorának jövője Isten kezébn van s CSAK Tőle remélhetjük a megoldást! Az 1963 május 26-i, évi rendes közgyűlés újabb három évre vá­lasztott presbitereket és az évente választandó “junta” tagokat. Főgondnokul Pataky László lett ismét megválasztva s Tallódy Károly és Tügyi József örökös tiszteletbeli presbiterek lettek, 30 éves egyházi munkájuk elismerése képen. A tisztviselők eskü­tétele 1963 julius 21-én ment végbe, Úrvacsora osztás, közebéd

Next

/
Thumbnails
Contents