Bethlen Naptár, 1963 (Ligonier)
A Bethlen Otthonból
BETHLEN NAPTÁR 59 tál ők köszöntöttek engem az édes falusi hangon: “Adjon Isten jó reggelt!” s én viszonoztam: “Adjon Isten!” s mosolyunkat magába ölelte a harangok templomba hívogató visszhangja ... Nagypéntek délutánjait az egyház öregjeinek látogatására szenteltem minden évben. Meglátogattam őket évközben is, de a nagypénteki látogatások ünnepiek voltak azoknak, akik nem tudtak jönni a délelőtti istentiszteletre. Óh, milyen szeretettel fogadtak! Vártak rám. Némelyike aggódva. “Már féltem, hogy nem tetszik jönni.” — Imádkoztunk és elbeszélgettünk lelki világukat érdeklő dolgokról, koruk problémáiról. 15-16 percig tartottak e szeretetlátogatások. E látogatásaim alatt tapasztaltam, hogy nemcsak az imádkozó gyermek szíve énekel, énekel az imádkozó öregek szíve is, s annak visszhangja telíti meg örömmel a látogató szívét. Olyanok az öregek nekem, mint nagy, terebélyes fák árnyéka: megpihen, friss erőre kap társaságukban az ember, mint az utak vándorai a fák lombos árnyékában. Mert csak külsőleg öregszünk meg, — Istennek hála, belső szépségeink megmaradnak üdén, tisztán, hervadhatatlanul. Ez a belső maradandó szépség teszi az öregeket kedvessé. Nekem ők az élet Nagyasszonyai és Grand Old Man-jei, ők, a Kegyelem kitüntetettjei. Ezért hagyta meg az Úr, a mi Istenünk: “Az •ősz ember előtt kelj fel és a vén ember orcáját becsüld meg.” (III. Móz., 19:32.) Ebben az igében nőtt az én öregek iránti szeretetem. Ezért soha el nem fogy. Az utóbbi években könyvem ajándékában keresem fel az én kedves öregjeimet. Az ismeretleneket is, hírlapok útján. A házasságuk 50. évfordulóját ünneplő házaspárokat, a nyolcvanas születésnapjukat ünneplőket egy-egy könyvemmel keresem fel. S milyen nagyon örülnek a “nem várt ajándékának. De mennyivel nagyobb az én örömöm a sok szép levél birtokában és amikor megtudom, hogy mennyiük hűséges olvasóm már évek óta. Milyen vonzó ereje irántuki szeretetemnek az is, hogy a szerencsi templom renoválására az első adakozók is a 80-on felüliek. S bőkezű adományukért — bár ismeretlenek — megajándékozom őket a könyvemmel. Mert jótét által lesz a föld a mennyel rokon. A szeretet a legnagyobb ajándékozó és a legszorgalmasabb vagyongyűjtő, mivelhogy sohasem tétlen. Legyen ez a szeretet szülői, testvéri, rokoni, baráti, vagy honfitársi, ha őszinte, soha nem szűnik meg jót cselekedni. Mintegy vártán van: figyeli hol, kivel tehet jót!? A Bethlen Otthon lakóival? Vagy Istennek szegénysorsú hajlékaival, templomaival? Mert a szeretet a lelkünk őre; ő gyűjti és egyben vigyázza is lelkünk javait, az elévülhetetlen, a rozsdásodhatatlan kincseket: a jó cselekedeteket. Ezért ne forulj el tőlem, én kedves magyar népem, ha folytonos adakozásra buzdítlak; ha serkenteni igyekszem szeretetedet: lelked őrét, lelked vagyongyűjtőjét. Hanem add adományodat jó mértékkel mérve, hogy mentői
