Bethlen Naptár, 1963 (Ligonier)
Magyar Mosolygás
42 BETHLEN NAPTAR — Most. Egyenest, három kanyarodással. Nagy, szent csend következett volna erre, de a kutya, — mint esti vendégre, ráugatott a holdra, ami most bújt elő a vénhegyek mögül. Mert úgy van az mindig, hogy napszállat után hold jön az égre. Aztán hold múltával megint a nap. És néha mintha az is pántlikás kalappal jönne, úgy lobog az élet utána. De van úgy is, mintha gyászfátyol lenne rajta. Sorba jár a nap, a hold, pántlika, fátyol. Mert így forog a világ! Tarnócy Árpád Magyar mosolygás SZÜRETEN Hűségesen őrizte Péter a mennyországot, mikor egyszerre csak nagy lövöldözés, rikogatás hallatszott a földről. Kinyitotta a kaput, aztán lekukucskált, mert a nagy kíváncsiság majd hogy ki nem bökte az oldalát. A neszre kijött Krisztus urunk is, és mikor látta a kíváncsiskodó Pétert, adott neki három napi szabadságot, hogy végire járhasson a nagy zenebonának. Jött Péter sietve, nagy kíváncsian, mert a nagy lárma után azt hitte, valami különöset lát, talán háborút. Pedig dehogy! Csak a szüret járta: kurjongattak, lődöztek, muzsikáltak, mint közönségesen. Már az első pincénél nyakoncsípték őkéimét s itatták vele a bort, ha kellett neki, ha nem. Majd meg egy öreg puttont nyomtak a nyakába, hogy legalább azt szolgálja meg, amit megivott. Más pincénél a friss pörköltet diktálták bele, amire aztán ivott a maga fejétől is, ha kínálták, Ka nem. Táncban is lett része, meg a nótázásbán sem maradt utolsó, így történt aztán, hogy mire magát észrevette, a szabadság réges-ré:gen lejárt. Péter nagy szégyenszemmel tért vissza az égiekhez. Krisztus urunk előtt nagyokat ásított, hosszúkat pislantott s várta türelmesen a megérdemelt leckét. A Mester tudott mindent, de most az egyszer nem dorgálta meg; csak annyit kérdezett, de azt is szelíden, hogy őróla megemlékeztek-e? — Egy huncut fit se, édes jó uram — hacsak valamelyik nem káromkodott, hanem azért nem szólt egy árva szót sem. A dolog abbanmaradt. Péter a kaput hűségesen őrizte tovább. Míg tellett az esztendő, sok lelket beeresztett, még többet visszaküldött. Mikor a szüret ismét közelgett, minden jótétlélektől megkérdezte a szőlők állapotát. Ha megtudta aztán, hogy áldás van bőven, Krisztus urunk előtt is egyre sűrűbben emlegette a szüret nevét. — Jól van édes szolgám, — szólalt meg az Űr — látom, megint lekívánkozol. Én eleresztelek; sőt ami több, a tavalyi három nap helyett félesztendőt adok, de most elvárom ám, hogy idejében visszatérj.
