Bethlen Naptár, 1963 (Ligonier)

Egyesült Államok - Magyar Egyházkerület

BETHLEN NAPTÁR 169 támogatására. Ebből az összegből a fele, hangsúlyozzuk, a Vasárnapi Iskolától jön. Ifjúsági Csoportunk is kétéves múltra tekint vissza és ezidő alatt megerősödött. Életerejét szépen szemlélteti az, hogy heten vettek részt az elmúlt nyáron a Magyar Synodunk ifjúsági konferenciáján Con­­neaut, Ohioban. Az elmúlt nyáron Magyar Nyári Iskolát is szervez­tünk. 38 fiatal vizsgázott és a gyerekek között több volt a kathólikus vallású is. A Vasárnapi Bibliatanulmányozó Csoport helyett, amely az. elmúlt évben az evangéliumok és azok szerzőivel kapcsolatosan foly­tatott építő tanulást, ezévben Koinonia Csoportokat szerveztünk, ame­lyek péntek esténként egyháztagjaink otthonaiban találkoznak. Re­ménységünk az is, hogy a már meglévő szervezeteink is ilyen Koinonia Csoportokká alakulnak. 1962-ben vezetőink a következők voltak; gondnok: Simon János, algondnok: Fanelli József, titkár: Chandler Tamás, Pénztáros: Rock Sámuel, pénzügyi titkár: Batiz András. A Vasárnapi Iskola felügye­lője: Mrs. Lawrence S. Biom. Az Asszonykor elnöke: Mrs. Jamer Vincler. Orgonistánk: Tallérom Péterné. Ifjúsági Csoportunk elnöke: ifj. Chandler Tamás. A presbitérium további tagjai: ifj. Berrie Jó­zsef, Cihát János, Kupas Zoltán, Lasslo Arthur és Molnár Dániel. 1963 ismét egy fontos esztendő lesz egyházunkban. Templomunk­ban, amelyen kívül-belül szép átalakításokat végeztünk az 50-ik év­fordulónk kapcsán, először 1913 karácsonyán tartottak apáink isten­tiszteletet. A keresztyén szolgálat nagyszerű példáját két fiatal munkás ad­ta számunkra 1962-ben. Bállá Helén és Lipcsey Irénke hétről-hétre végzi szorgalmasan a takarítás fáradságos munkáját, úgy, hogy az eddig erre a célra fordított összeget, ők missziói célra ajánlották fel. Modern lábmosás! Az őszi Munkás Konferenciát a Közép Egyrázkerület ezévben egyházunkban rendezte meg, elfogadva egyházunk meghívását. Egyházunk tagjai és a lelkipásztor részt vállalnak és kérnek a leechburgi protestánsok megmozdulásaiban. A lelkipásztor alelnöke a Leechburg Ministerial Association-nak. 1962 októberében a gyülekezet lelkipásztorát a Wharton, N.J.-i Magyar Presbyterian Egyház megválasztotta lelkészének, így a leech­burgi egyház szószéke megürült. Rankin, Pa. — Lelkész: Borsay László. A lelkes kis gyülekezet egyike azoknak, amelyeket igen közelről érint a krónikus munkanélküliség, de a nehézségek ellenére is reménységgel tekintenek a jövendő felé. Springdale, Pa. — Lelkész: Borsay László. Lelki értelemben csak jót írhatunk erről a kedves kis gyülekezetről is, anyagi értelemben azonban egyike a legnehezebben küzdő egyházainknak. Vintondale, Pa. — Beszolgáló lelkész: Toókos Károly. Jelentés nem érkezett.

Next

/
Thumbnails
Contents