Bethlen Naptár, 1963 (Ligonier)

Egyesült Államok - Magyar Egyházkerület

BETHLEN NAPTÁR 167 IN MEMÓRIÁM Ifj. Kovács T. György született 1915 június 12-én Pittsburghben (Pa.), elhunyt 1962 április 22-én. Szerető élettárs, édes apa, ragaszkodó fiú, jó testvér, hűséges barát és egyházát szerető ember volt. A pittshburgi Első Magyar Református Egyház egyik algondnokát, az Amerikai Magyar Református Egyesület pedig egyik osztály-kezelőjét veszítette el benne. Emléke legyen áldott LEECHBURG, Pa. Lelkész: Farkas J. Sándor A leechburgi gyülekezet lélekszám szerint mind a leechburgi pro­testáns közösségben, mint a Pittsburgh-környéki magyar református gyülekeztek közösségében a kisebb gyülekezetek közé számláltatik, de egyben az is igaz, hogy egyike a legtevékenyebb és leglelkesebb gyü­lekezetünknek, amly gyülekezet mind a szolgálatnak a mezején, mind a keresztyén közösség kiépítésében és táplálásában az elsők közt van. Az elmúlt 50 esztendő során ez a gyülekezet évről-évre erősö­dött lelkiekben és anyagiakban egyaránt. Ezt különösen is érvényes elmondani az elmúlt tíz évre. 1961 szeptemberében egy Ünnepi Hét keretében ünnepelte a gyülekezet ötven éves fennállását. Az Ünnepi Hét eseményeiben szépen megmutatkozott a gyülekezet életerőssége. Ugyanez az erő kizárólagosan Isten áldása rajtunk és “Istentől van”, ugyanakkor egyben mégis az “egyetemes papság” gyakorlati meg­élésének a vetülete is és nem utolsó sorban az elmúlt évtized lelki­­pásztorainak “öntöző” munkája. Ezalatt az idő alatt a jelenlegi lelki­­pásztor mellett, aki 1960 áprilisában választatott meg, Nt. Galántay Jenő, Nt. Elek Áron és Nt. Király Zoltán szolgálták hűséggel a gyű-Konfirmáltak Csoportja. Pittsburgh, Pa.

Next

/
Thumbnails
Contents