Bethlen Naptár, 1962 (Ligonier)
Eszenyi László: Az "Amerikai Balaklava" Története
42 BETHLEN NAPTÁR peny nélkül tett meg az őszi nedves hidegben s enni is csak sótlan szárított húst kapott, mert kenyere hét nap óta nem volt az egész Fremont csoportnak. Mielőtt tovább indult volna tehát, felszólitotta embereit, hogy akár fáradtság, akár más ok miatt bárki ott visszamaradhat. De a gárdából Zágonyi boldog meglepetésére egyetlen ember sem lépett ki. A délután négy óráig eltelt idő alatt Zágonyi százada a várost megkerülve az Ozark hegység egyik lejtőjére csoportosult át. E művelet közben ugyanis White őrnagy százada parancsok félreértése következtében lemaradt, a rohamban később nem is vett részt, hanem a város túlsó oldalán portyázó déli lovasságon ütött rajta s azokkal verekedett meg. Uj álláspontján vette Zágonyi felderítő járőrének második jelentését, mely az ellenség erejét már 2000-2200 főre tette. E jelentés vételekor a század már látótávolságra ért a város szélétől. A visszafordulás meg sem fordult Zágonyi agyában, ismét csak újonc legénységéért aggódott. Rövid beszédet intézett hozzájuk közölve, hogy a rendkívüli túlerővel megvívandó harcból esetleg egyetlen ember sem kerül élve vissza. Felszólitotta a századot, hogy a rohamban részt venni nem kivánók lépjenek ki. De még a biztosnak látszó pusztulás küszöbén sem torpant meg egyetlen huszárja sem: a gárda egy emberként sorakozott fel bálványozott parancsnoka mögöt a halálrohamra. A mélyen megilletődött Zágonyi igazi magyar huszárként még azt az utolsó tanácsot adta, hogy a harcban ne védekezzenek, hanem vágják a rebelliseket, ahol érik: védekezzenek azok. Azután Newhall hadnagy szakasza élén megkezdte az előnyomulást a város felé. Zágonyi az ellenséget a város túlsó szélén sejtette. Nagy volt hát a meglepetése, midőn pár száz méternyi lovaglás után százada heves kereszttűzbe került. Zágonyi az élszakasszal a közeli horhosba vágtázott, melyet azonban teljes szélességében magas kerítés zárt el. A század hátrább lovagló zöme a váratlan tüzrajtaütésre megtorpant, több ló elesett, többeket lovuk hányt le. Legfeljebb száztizén maradtak nyeregben az egész századból. Ez volt a támadás legválságosabb pillanata. Zágonyinak másodpercek alatt kellett döntenie. Csak a valamilyen módon való előretörés vagy a szégyenteljes és valószinüleg súlyos veszteségekkel járó megfutamodás között választhatott. Nem lett volna Kossuth huszárja, ha nem az előbbi mellett dönt. Parancsára báró Majthényi Tivadar hadnagy, Zágonyin kivül az egyetlen magyar a gárdában, lóról szállva kinyitotta az előnyomulást elzáró kerítés kapuját s az igy nyilt résen át Zágonyi “FREMONT ÉS AZ UNIÓ — ELŐRE!”' csatakiáltással az ellenségre vágtázott.
