Bethlen Naptár, 1962 (Ligonier)
Egyesült Államok - Amerikai Magyar Református Egyház
202 BETHLEN NAPTÁR A Magyar Református Nőszövetség Tisztviselői, 1961. Dr. Béky Zoltán püspökkel balról jobbra: Mrs. Priscilla Jenkins, Mrs. Helen Nemish, Mrs. Zoltán Béky, Mrs. Olga Szabó, Mrs. Helen Nagy. Ezeknek az elveknek az alapján kell tekintenünk és munkálnunk az amerikai magyar reformátusság egységét is. Egyházunk megindulása pillanatától kezdve legszentebb törekvésének tartotta az egy lelki édesanyából ideszármazott magyar reformátusság egyesítését az önálló és hitvallásos Magyar Reormátus Egyház elve alapján. Ezért minden áldozatra készek voltunk és ma is készek vagyunk. Ezt a reményünket ma sem adtuk fel, sőt talán soha ennek a célnak megvalósításához nem hozott még közelebb Isten bennünket, mint éppen ma. Köztudomású, hogy az Evangéliumi és Református Egyház magyar egyházkerülete májusi gyűlésén ellene szavazott annak az uj alkotmánynak, amely ez év júliusában az E.&R. és Kongregácionális Egyház egyesüléséből megszületett United Church of Christ törvényes alkotmányává lesz. Az uj alkotmány nem ismer egyházkerületeket, sem egyházmegyéket és ez azt jelenti, hogy megszűnnek a synodusok, közöttük a magyar kerület is és a gyülekezeteket földrajzi helyzetüknek megfelelően konferenciákba, illetve association-ekbe osztják be. Az igy minden jogától és önállóságától megfosztott kerület rádöbbent a helyzet tragikus voltára mi szerint vagy engedi, hogy szétszórassanak ezek a drága magyar református értékek, vagy pedig az uj alkotmányban biztosított jogánál fogva megpróbálja őket egységesen kimenteni. A Kerület az utóbbit választotta. Merem állitani, hogy az amerikai magyar reformátusság életében ez volt a legfontosabb és legnagyobb jelentőségű történelmi döntések egyike. A mi kerületünk a legőszintébb örömmel köszönti ezt a döntést, mert úgy érezzük, hogy az Isten elhozta azt az időt, amikor az évtizedes elentétek, áldatlan testvérharcok megszűnnek és mint egy lelki édesanyának gyermekei, ősi örökségeinket megőrizve együtt építhetjük tovább az Isten országát. Hisszük, hogy az egység megvalósítható egy önálló, hitvallásos amerikai magyar református egyház keretében. Meggyőződésünk az, hogy erre a vágyakozás és hitbeli döntésből eredő reménység az E.&R. Magyar Kerületének lelkipásztoraiban és gyülekezeteiben is megvan. Meg kell mondjuk mi is, hogy a Magyar Egyházkerület megszervezésében és annak közösségében való szolgálatukban ők is az ősi magyar kálvinizmus megőrzéséért és rendjének az uj társadalmi életformába való átmentéséért harcoltak. Kerüljük most a hivalkodó magunk igazát előtérbe állitó emberi böl