Bethlen Naptár, 1962 (Ligonier)

Kanada

150 BETHLEN NAPTÁR CALGARY, Alberta—Lelkész: Seress Ödön Nyugatkanada egykori missziói kiindulópontja. A gyülekezet 1960 őszén ünnepelte 30 éves jubileumát. A kedves évfordulót az tette értékesebbé, hogy akkor tartotta a kanadai magyar Lelkészi és Presbiteri szövetség az országos gyűlését épen Calgaryban, igy 15 magyar lelkipásztor és 8 más gyülekezetei képviselő presbiter volt jelen a nagyszabású ünnepségen. A 150 egyháztagot számláló gyülekezetünkben a templomlátogatók átla­gos száma 91, az urvacsorázóké pedig 88. Vasárnapi iskolánkba 37 gyermek jár rendszeresen. Két nőszövetségünk, a Lorántfy Zsuzsánna és Molnár Má­ria Nőszövetség áldásos és áldozatos munkát végeznek. Városunkban minden magyar ünnepségből és megmozdulásból egyházunk jelentősen ki veszi részét. A közel ezer kötetet számláló könyvtárunk minden évben nagy forgalomnak és látogatottságnak örvend. Egyházunk teljesen önfenntartó. Évi költségvetésünk közel 8,000 dollár. Gyülekezetünk a Calgary-i angol egyházmegyéhez tartozik, melynek moderátora az 1961. évben gyülekezetünk lelkipásztora Hála legyen a Mindenhatónak, hogy Calgaryban immár több mint 30 éve szól magyarul Szent Igéje. A Toronto-i (Kanada) Magyar Presbitériánus Egyház Női Körének Egy Csoportja. TORONTO, Ontario—Lelkész: Báthory László Ez az egyház valamikor önfenntartó volt, de a lelkészek változása miatt missziói munkamezővé degradálódott. Minden lelkipásztor változás a hivek tekintélyes részének kiválását eredményezte. De az öregek megmaradtak, akik sem Pálé, Sem Apollósé, hanem Krisztuséi voltak. Számuk megnövekedett azokkal, kiket egyes egyedül az Ige éhezése és szomjuhozása hozott. Mert anyagi segitséget ez az elerőtlenedett gyülekezet többé nem tudott adni. Az elmúlt esztendőben újra megerősödtünk; az év eleje óta az egyház “augmented charge” lett s halad a teljes anyagi önállósulás felé. Tavaly e helyen emlékeztünk meg az egyház presbitériumának hűséges munkájáról, mely mindent megtett, hogy az oldott kéve egészen szét ne hulljon. De nem volna igazságos, hogy csak a presbitérium munkáját mél­tassuk, mert Nőegyletünknek ugyanolyan fontos szerepe volt abban, hogy a gyülekeezt megmaradt. Asszonytestvéreink nem fiatalok már, mégis lankadatlan buzgósággal forgolódtak a konyhában, ők főztek jubileumi vacsorán, pikniken, lelkipásztor beiktatásakor, sőt még a vasárnapi iskola ünepélyein, a cserkészcsapatok vacsoráin is az övék volt a szorgos segitő kéz. Szegény lett az eklézsia s az

Next

/
Thumbnails
Contents