Bethlen Naptár, 1961 (Ligonier)

A Bethlen Otthonból

54 BETHLEN NAPTÁR őket közös nevezőre hozni, az azt mutatja, hogy Otthounk nevelési rendsze­re jó. A magaviselet és rendszeretet javitása céljából a hasonló intézetek által gyakorolt zsebpénzrendszert mi és bevezettük. (13 éven alól havi 50 cent, felül $1.50). Eredménye az, hogy a gyermekek megösmerik a pénz értékét s egyben jobban vigyáznak a rendre. A kézügyesség fejlesztése céljából az iskolaépület pincéjében műhelyt rendeztünk be, ahol a fiuk főleg famunkát végeztek, a lányok pedig kézi­munkában és varrásban nyertek oktatást. A sport, a testedzés fontosságának tudatában lévén, annak gyakorlására tornaeszközökkel felszerelt udvarunk bő alkalmat nyújt. Gyermekeink öröm­mel éltek vele s két fiunk (Halmy László, Kürz Péter) rúdugrásban és futás­ban iskolai versenyekben nyert dijat. Felügyelet. A gyermekek gondozása, nevelése — a mindenkori igazgató irányítása és felügyelete alatt — a gyermekgondozó tiszte és feladata. Az állást 1957 novemben 27-től 1959 szeptember 10-ig Kovács Zoltán magyaror­szági képesítésű kántortanitó és neje töltötték be. Az amerikai életbe és munkakörbe való beilleszkedésük, részben a nyelvi akadály miatt, nem ment könnyen, de igyekeztek. Amikor munkakörüket már nagyobb eredménnyel láthatták volna el, Kovács Zoltán lelkipásztorságra készülendő, lemondott s theologiára iratkozott be. — Az állásra a Felügyelő Bizottság pályázatot hir­detett, de az eredménytelen maradt, mert a pályázók a feltételeknek nem feleltek meg. A kisebb gyermekek gondozása- ápolása ugyan megoldást nyert Bőd Mária 60 éves egyedülálló, angolul is tudó óvónő erre a munkakörre történt beállításával, de a képzett férfierőt, amire szükség van, ez nem pó­tolja. A nyári iskola Otthonunkban már hagyományos intézmény, amire népünk mind szélesebb és szélesebb körben figyel fel. A múlt évi tanfolyamot Varga Lajos aggmenházi felügyelő és Galántay Jenő johnstowni (Pa.) lelkipásztor és neje hathatós segítségével Kovács Zoltán tanitó vezette le szép eredmény­nyel. 31 gyermek iratkozott be (18 fiú és 13 lány) s a mieinkkel együtt 45 tanuló volt. A julius 25-én tartott záróünnepélyen számos szülő és érdeklődő vett részt. ÖREGEK HAZA A gondozottak száma 1959 január 1-én 45 volt (20 férfi és 25 nő), 1960 január 1-én pedig 43 (18 férfi, 25 nő). Az év folyamán elhunytak: Bóka Vilmos január 25-én 93; Toronyi István január 26-án 77;—özv. Szegő Mihályné március 1-én 83;—Kardos István március 21-én 70;—Szalóky Dénes április 15-én 76;—Kocsis Istvánná augusz­tus 14-én 71;—Kovács Mihály szeptember 23-án 78;—Barabás András de­cember 21-én 75:,—özv. Horváth Sándorné december 28-án 83 éves korában. — Az elhunytak átlagos életkora 78 és félév volt. Uj lakókként jöttek be: id. Szegő János (református, 80 éves) Phila­delphiából (Pa.);—Cettő István (református, 78 éves) McKeesportról (Pa.); —özv. Füzy Jánosné (református, 78 éves) Bridgeportról (Conn.);—özv. Sze­­pesy Lajosné (róm. kath., 73 éves) Youngstownból (Ohio);—özv. Ecsery Ist­vánná (rám. kath., 88 éves) New Yorkból (N.Y.);—Erdélyi György (refor­mátus, 90 éves) és Kormány István (református, 78 éves) előbbi Lorainból (Ohio), utóbbi Bound Brookból (N.J.)—Az átlagos életkoruk 80 év.—Fizetés nélküli munkásokként jöttek be az év folyamán Bartók Tamás, aki egy hónap után eltávozott és Sóti János, akit meg el kellett távolítani. Az egészségi állapot sem jobb, sem rosszabb nem volt, mint más években. Az átlagos életkor szemmelláthatólag emelkedik s azzal együtt nő a gyen­gélkedők és betegek száma s fogy azoké, akik némi munkát még tudnának

Next

/
Thumbnails
Contents