Bethlen Naptár, 1961 (Ligonier)
A Bethlen Otthonból
48 BETHLEN NAPTÁR A pennsylvaniai Ligonierban, Amerika egyik legfestőibb vidékén, van egy szeretet intézmény, amely gyermekekről s az emberélet alkonyán járókról visel gondot. Bethlen Otthonnak hívják. Néhai való jó Bethlen Gábor, Erdélyország fejedelme hitének cselédei, amerikai magyar reformátusok alapították pontosan negyven évvel ezelőtt. Nem akkor jöttek ebbe az országba, hiszen már kereken 110 éve vannak itt. Bevándorlásuk, amely 1849-ben még csak csermely volt, a század fordulón folyammá duzzadt. Egyszerű, kétkézi emberek voltak, akiket az “ifjú óriásnak” Amerikának rohamosan fejlődő gazdasági élete mohón szippantott fel. Akkoriban más világ volt, mint ma. Bányákban, gyárakban olcsó volt az emberélet; a népjóléti törvények pedig ismeretlenek. Az özvegyek és árvák úgy éltek, ahogy tudtak. Az első sorban egymásra utalt magyarok s főként reformátusok hamar rájöttek, hogy a kenyérkereső nélkül maradt gyermekeknek Otthonra volna szükségük, de arra, hogy megvalósítsák, nem volt anyagi erejük. Az első háború után, 1921-ben, végre tóvá lett a délibáb. Főkép az Amerikai Magyar Református Egyesület áldozatkészségéből sikerült egy akkor még alkalmas faépületet vásárolni az árvaház céljaira Ligonier határában. Húsz teljes évig ebben a még ma is meglevő, de már tulrégi épületben laktak gyermekeink. 1940-ben aztán lehoztuk őket magába Ligonierba, ahol a város egyik legszebb helyén vettünk, illetve építettünk számukra modern, betonalapu és téglafalu Otthont, pázsit közepén, virágok között, hatalmas fáktól övezetien. Csak úgy közbevetetten említjük meg, hogy negyven év alatt kerek számban ezerkétszáz gyermeknek adtunk otthont, éreztettük meg velük a keresztyén szeretet melegét s próbáltuk beírni gyermeki szivekbe (tudjuk, nem eredménytelenül) hogy az Ur Krisztus nélkül halni lehet, de élni nem s hogy nem véletlenül vagyunk magyarok. . . Az idő fut s eljön egy másik kor, amikor sokunknak van, vagy lehet testvéri gondozásra szüksége. Ez a kor az öregség kora. Gondoltunk élemedett testvéreinkre is, már 1926-ban. Még akkor nem volt égető a kérdés, de az lett 1939-re. Ekkor a gyermekek régi faépületét átadtuk az öregeknek, a gyermekeket pedig lehoztuk a városba a modern, uj Otthonukba. Úgy tiz-tizenegy esztendeig idős testvéreink elboldogultak a régi faházban. Igen ám, de az életkor állandóan emelkedik s vele nő az élemedettek száma. Ma országunkban 17 millió 65 éven felüli lakos van s amint hozzáértők kiszámították, tizenöt év múlva 25 millió lesz! Mivel a mi népünk között is sok az idős ember és még több lesz, 1951-ben építkeznünk kellett, hogy a férőhelyek számát 50-re emelhessük.
