Bethlen Naptár, 1961 (Ligonier)

Szépirodalom

BETHLEN NAPTÁR 41 A polgárháború első északi győzelmes haditénye azonban elvi­­tathatatlanul a mienk. A Zágonyi Károly nevéhez fűződik, aki 1829 február 5.-én született Szatmárnémetiben. A szabadságharc kitörése­kor 19 éves volt. Bem erdélyi hadseregében szolgált az egyik huszár­ezredben, ahol főhadnagyi rangra emelkedett. A szabadságharc leverése után ő is Amerikába került. A polgárháború kitörésekor azonnal jelentkezett s a Frémont tábornok hadseregében szolgált, mint a tábornok lovas testőrségének a parancsnoka, őrnagyi rang­ban. Az északiakat ért kezdeti vereségek után az első győzelmet Zágonyi aratta 1861 október 25.-én, amikor a missouri Springfield­­nél az általa a magyar huszárok módján kiképzett 300 lovasával a déliek egy 2000 főnyi gyalogságát verte meg és szórta szét. 1860-ban az Egyesült Államoknak kerekszámban 31 és fél millió lakosa volt. Ebből az északi 22 államra esett 23 millió, a déli 11-re pedig 9 millió. Ebből 3 és fél millió rabszolga volt. Az északiak négy év alatt (lefelé kerekítve) két millió embert állítottak fegy­verbe. (A déliekről nincs statisztika.) A kétmillióból amerikai volt 1,600.000; német 175,000; ir 150,000; angol 50,000; más nemzetiségű 75,000. Ebben a 75,000-ben magyar kb. 800 volt, az akkor 4000 fő­nyire tehető amerikai magyarság egyötöde! Ennek a nyolcszáz magyarnak a teljesítménye ragyogó. Az Amerikai Magyar Református Egyesület érdeme, hogy Vasváry Ödön számára a kutatást nemcsak lehetővé tette, de annak ered­ményét “Lincoln’s Hungarian Heroes” címen, ezen a téren csaknem úttörő és igen jelentős munkában, 1939-ben ki is adta. Neveket, részleteket mellőzve, a polgárháború európai s abban legjelentősebb magyar hatására mutatunk még rá. A modern háborúk sorát a polgárháború nyitotta meg, amiben (különösen az északiak) az akkori tekhnikai tudás minden vívmá­nyát felhasználták. A háborúnak, gazdasági szempontból, a gyorsított s folyton expandáló iparosodás lett az egyik főeredménye. A Mississippitől nyugatra az ország, Californiát kivéve, jóformán lakatlan volt, ahova, különösen a háború után, özönlöttek a pionírok. A folyton növekvő piac és iparosodás kívánta az uj munkáskezeket és fogyasz­tókat s megindult az újabb kor legnagyobb méretű népvándorlása, amiben 60 év alatt húszmillió ember cserélt kontinenst és hazát. Ez a gigantikus méretű mozgalom indította meg 1879-ben a magyarországi kivándorlást, amelynek eredményeként 1914-ig, tehát 35 év alatt, a nemzetiségeket nem számítva, pusztán magyar, több, mint egy félmillió telepedett itt le. Az amerikai magyarságot tehát közvetve a polgárháború szülte. Átplántáltatásunkra használta fel az Isten. Céllal. Azért, hogy gonosz napok jöttén legyünk itt faj­tánknak, hitünk cselédeinek erőtartaléka. Daróczy Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents