Bethlen Naptár, 1961 (Ligonier)
Szépirodalom
24 BETHLEN NAPTÁR Mikor ezzel is készen volt, megzabozta a lovait s majd elindult hazafele. Már jól benne volt a délutánban, amikor szánjával elhúzott a Szélykefürdő mellett s mire a Csunyásza oldalába jutott, valahonnan a Hargita felől elszabadult a szél kutyája s hideg leheletével végig nyalta Aladár bá’ orcáját s erre még a bunda alatt is kezdett vacogni az edzett székely. Amint azután fokozódni kezdett a szél, felzugtak az ősi székely rengetegek fái. Bizony nem daloltak és énekeltek, hanem sírtak és jajgattak. Ha más nem is tudta, Aladár bá’ tudta. Siratták a megfagyó rügyeiket, a hóba fuldokló kicsi őzet s talán őt is, akit a nagy hidegben a sorsa ide kergetett a Csunyásza oldalába. Már nagyra nőttek a lovak árnyékai a téli szürkületben, mire átmentek Csunyásza lankásán s Etéd közelébe jutottak. Még csak Gagy patakáig kellett leereszkedni, hogy onnan befussák a csikók a 14 kilométer utat hazáig. A gagyi árok mindig irtózattal töltötte el Aladár bá’t. Kicsikorában, amikor csak épen megtanult olvasni, elvitte volt az apja Kereszturra. A gagyi ároknál megállitotta a lovakat az öreg s ráfeküdt a patak szélére, hogy nagyot igyék a patakból, amiről azt tartotta, hogy borviz ize van. Ő meg mint kis legényke, ide oda tátotta a száját s nem tudott betelni a szinekkel, illatokkal a vad virágos völgyben, amikor egy mohosodó sirkő félét látott meg, amire betűk voltak vésve. Aztán megrettent gyermeki szivvel olvasta a tragédiát siró rímeket: “Utas, megállj, nézd e követ, Derzsi József hazajövet Találkozott gyilkosokkal, három sátoros cigánnyal.” Tovább sem akkor, sem azután nem tudta olvasni azt, mert a moha, a tél, a fagy, felették az irás betűit. A végét a történetnek az apja mondta el s valahányszor rágondolt, egy megcsonkított legény testét látta fekete koporsóban. Hát erre a helyre ereszkedett be Aladár bá’. Nem lehet tagadni, hogy ismét átjárta a hideg, amint a régi történetre gondolt. Azonban megfogta jó erősen a gyeplőt, az ostorral rábiztatott a két csikóra, hogy hamar túl menjen a csúnya árkon... Hát Uram Isten, amint a kanyar végéhez ért, lent az ut legmélyebb pontján, négy sátoros cigány úgy elállták az utat, hogy nem lehetett előttük kitérni. Mire lelassította a csikókat, már ott is volt a cigányok között. Aladár bá’ban egy pillanatra meghalt a lélekzet. Megszűnt a szive dobogni s szinte tehetetlen hullává vált. Majd ismét megindult benne az élet motorja. A vért a füléig s agyáig préselte fel. Aztán a székely összeszedte a félelemtől megbomló eszét. Nagy széles mosolyt dobott a cigányok felé. Észre vette, hogy regáti nomád cigányok s nyelvükön szólította meg őket. Majd a suba alól elő húzta a jószagu szilvapálinkát s átadta a vajdának, akinek a leghosszabb fokos volt a kezében. Tudta Aladár bá’, hogy a legveszedelmesebb a farkasok között a kóbor cigány s próbált menekülni tőlük. Azok nem
