Bethlen Naptár, 1961 (Ligonier)
Egyesült Államok - I. Krisztus Egyesült Egyháza - Magyar Egyházkerület
BETHLEN NAPTÁR 169 ben adósságainkat $68.OOO-ról $62.666-ra, mig a folyó évben $49.333-ra csökkentettük. E számok mögött órisási munka áll: lelkipásztor, presbitérium, egyesületeink és a gyülekezt idejét, tehetségét és pénzét Isten Országa építésének szolgálatába állitotta. A negyedévi pontos tőke és kamattörlesztések mellett kamatmentes kölcsönök segítségével teljes két évre előre fizettünk M. R. Egyesületünknek, mintha már 1962-ben járnánk. E mellett mind a lelkészlakot, mind a Kossuth Házunkat kivül és belül kifestettük, rendbe hoztuk. Legtevékenyebb volt Nőegyletünk, mely már ebben az évben is $1000-ral segítette Egyházunkat. Szépen működtek Baráti Kör és Ifjúsági Egyleteink is. Ez év fénypontja Vasárnapi Iskolás Gyermekeink által adott kitűnő Anyáknapi programunk volt. Pünkösd napján nyolc fiatal “szép vallástétellel bizonyságot tett’’ hitéről és megkonfirmált. A mellékelt kép őket ábrázolja. Egyházunk rovására templomunk környéke nagy népvándorlás színhelye volt. Egyháztagjaink elköltöztek s helyükre szinesek jöttek. Egy lutehánus egyház kivételével ez évben az összes fehér egyházak eladásra hirdetik templomaikat, hogy más helyre mehessenek. Templomba járás mégis kielégitő, sajnos ez évben nagyon sok a halál eset. Sorsunk és adósságaink idekötnek. Detroit, Mich., Első Egyház. — Lelkész: Vajda S. Zoltán A gyülekezetben rendes munka folyik. Az istentiszteletek, angol és magyar nyelven minden vasárnap meg vannak tartva, Az esztendő folyamán két felnőtt tért át vallásunkra. Az egyház lelkészének pásztorsága alatt 119 más vallásu tért át a református vallásra s lett gyülekezetünknek rendes tagja. A templom környéki magyar negyedből nagyon sokan kiköltöztek Detroit külvárosaiba, Ehhez az állapothoz hozzájárult az 1958 és 1959-es évi gazdasági pangás (recession). Az egyház anyagilag nagyon megérezte a változások nyomán felmerült helyzetet. Az egyház nagy épületeinek fűtése és karban tartása mindig anyagi gond elé állitotta a vezetőséget. Csakis a gyülekezet áldozatkészségének köszönhető az, hogy az egyház minden anyagi követelménynek eleget tudott tenni. Az 1960. évben már javult a helyzet. Az egyháznak minden ingatlan birtoka teljesen adósságmentes. A gyülekezetben békesség van s a nőegylet szép munkát végzett az esztendő folyamán. Több mint két ezer dollárral segítette az egyházat. Népmozgalmi adataink a következők: keresztelések száma 21, konfirmáltak száma 5, esketések száma 6, Temetések száma 18, vasárnapi iskolások száma 32. Fairport Harbor, Ohio — Lelkész: Elek Áron Gondosan elkészített évi jelentésben számolt be a lelkipásztor, presbitérium s a gyülekezet többi szervezete az egyházközségi gyűlésnek. Pontos, névszerinti kimutatást közöltek az adakozásokról és minden egyházi megmodulásról az elmúlt év folyamán, amely év a szokottnál sokkal mozgalmasabb és elevenebb volt a különböző felekezetközi, egyházmegyei és körzeti-egyházi teendők miatt. A 13. Magyar Énekkari Találkozó vendéglátó gazdája volt a fairporti egyház, amit a painesvillei Riverside High School-ban tartottak a testvéregyházak énekkarainak részvételével, április hó 16.-án. Május első vasárnapján a református és presbitériánus egyházak ifjúsága tartotta ott nagyszerűen sikerült konferenciáját 300 ifjú részvételével! Úgyszintén a múlt tavaszon tartotta a Lake megyei egyházi nőszövetség évi közgyűlését és konferenciáját a templomban, szintén áldásos sikerrel. Évenként megismétlődő Szüreti Mulatságunk rendkívüli eseménynek számit, amire gondos előkészítés után kerül sor a helyi magyar klub helyiségében. Öregek és fiatalok magyarok és nem magyarok egyaránt részt vesznek ezen a szindus, népi és művészi magyar táncokkal ékeskedő ünnepségen. Több mint száz talpig