Bethlen Naptár, 1961 (Ligonier)

Egyesült Államok - I. Krisztus Egyesült Egyháza - Magyar Egyházkerület

BETHLEN NAPTÁR 167 Énekkarunk fáradhatatlanul, hittel szolgált, vasárnapi iskolai tanitó­­karunk, úgy a magyar, mint az angol, tudása legjavát adta. Testületeink, amelyek magukba foglalják úgy az idősebbeket, mint a fiatalabbakat bizonyságot tettek az elmúlt év folyamán is egyházszeretetük­­ről, hithüségükről. Gyülekezetünk tagsága magába foglal régi alapító tagokat, azoknak gyermekeit, unokáit, sőt dédunokáit. 55. évébe lép gyülekezetünk Isten ke­gyelméből és ez alatt az idő alatt, azóta az évek folyamán jöttek újabb itt születettek, magyar háttérrel, amerikai háttérrel. Az a csoport, mely gyer­mekkorban, vagy fiatalon jött 30-40 évvel ezelőtt, az a csoport, amely már itt született itt van a gyülekezetben. Majd jöttek az orosz hordák elől menekülők, akik éveken keresztül a lágerekben sínylődtek, hithü, vallásukat megtartó emberek maradtak gyülekezetükben. Többen presbiterek. Vasárna­ponként itt vannak a templomban és magyar megújhodást árasztanak min­denfelé. Majd jöttek az 1956-os forradalom fiai és leányai, néhány családja, akik gyülekezetünkben a segítő testvért, a barátot találták meg. A forrada­lom óta kb. 800 szabadságharcos fordult meg a lelkészi irodában, 75 száza­lékuk római katolikus, néhány izraelita, néhány evangélikus, akiktől nem vártuk, hogy a segítés fejében legyenek egyházunk tagjai, de a reformátusok 50 százaléka velünk maradt, velünk imádkozik, velünk épit. így rendelte ezt Isten és mi hálásak vagyunk érte. 3 gyülekezetben szolgáltam, mint lelkész, ez a negyedik. Sok gyülekezetei látogattam meg egyházkerületi elnökségem ideje alatt. Sok gyülekezetei is­merek, ismerem lelkésztársaim sok-sok vívódását és mikor elvonulnak mind­ezek lelki szemeim előtt, nem tudok eléggé hálát adni Istennek, hogy a “békesség és szeretet gyülekezetében” kezdhettem el ezekben a napokban a 25. szolgálati évet. Úgy érzem, nem mult el a 24 év hiába, mert gyülekezeti tagjainkkal, testvéreimmel építhettünk, nyerhettünk, megtarthattunk lelkeket Istennek és az Ur Jézus Krisztusnak. Ez a lélek a jellemzője úgy a magyar, mint az angolnyelvü gyülekezetünknek. A lelki építés mellett folyt az épületeink karbantartása is. Akik erre járnak, akik látogatnak, azok mondják, hogy templomunkban “templomi hangulat” fogja el őket. A nyár folyamán parkolásra alkalmas burkolatot tétettünk templom­kertünkbe $1,355 költséggel. $100,000-os tűzbiztosításunk lejárt s ezt meg­újítottuk újabb 3 évre $1,506.83 járulékkal. Templomunkra uj acélajtókat tétettünk, megszélesitve a bejáratot. Itt a kiadás $1,340.91 volt. Majd temp­lomunk tornyát épittetük át és vonattuk be vörösrézzel. A javítás és fedés ára $5,350. A villámhárítót is feltétettük, ami $150-ba került. Ezek összesen $9,702.74 rendkívüli kiadást jelentettek. Az 1960. esztendő Isten segítségével az 55. jubileumi esztendőnek és ünneplésének volt az előkészítője. Ezzel kapcsolatban az év folyamán test­véreink értesítést kaptak, hogy a jubileumi évet illően a gyülekezethez elő tudjuk készíteni. Népmozgalmi adataink különben a következők: keresztelés 28, felnőtt keresztelés 4, konfirmálás 15, felnőtt konfirmálás 6, áttérés 3, esketés 18, temetés 39, magyar istentisztelet 71, angol istentisztelet 57, urvacsoraosztás 19, egyéni urvacsoraosztás a templomban egyéneknek 7, úrvacsorát vett 2,217, megkonfirmált egyháztagok száma 1,152, gyermekek száma 370. Columbus, Ohio — Lelkész: Marsalkó József Amennyire örömteljes volt számbeli növekedésünk (16 uj egyháztag), annyira súlyosnak éreztük veszteségünket, amikor eltemettük egyházunk há­rom alapitó-tagját: Oláh Mihálynét, Pinta Mártonnét és Csattos Sándort. Nagy súlyt helyezve ifjúságunk vallásos nevelésére, hat ifjút küldtünk el egyházkerületünk Országos Konferenciájára. Megszerveztük az Ifjúsági Egylet

Next

/
Thumbnails
Contents