Bethlen Naptár, 1961 (Ligonier)
Európa
BETHLEN NAPTÁR 105 jára építették szép templomaikat. Az első német református templom Torzsán épült, melyben 1811 október 6-án tartották az első istentiszteletet. Az öt német református anyaegyház a magyar gyülekezetekkel együtt az alsóbaranya-bács-szlavóniai egyházmegye kebelében élt. Ez természetszerűleg már abból a tényből is folyt, mert a telepesekkel egyetlen egy lelkész sem jött és az országos egyház látta el őket németül tudó magyar prédikátorokkal. A református telepesek vallásszabadságuk birtokában azonnal nekiláttak, hogy németül tudó lelkipásztort is kapjanak. Kérésükkel a Dunamelléki egyházkerülethez fordultak. A Kerület készséggel mindanégy kerületben közhírré tette a bácskai német reformátusok kívánságát; de senki sem jelentkezett. A torzsai egyház lankadatlan kérésére a Dunamelléki egyházkerület — okleveles lelkipásztor hiányában — Török István theológust küldte Torzsára, aki 1784 novemberében jelent meg a gyülekezetben. Nagy volt az öröm, de csak a telepesek részéről, mert Török István “számüzöttnek” érezte magát és már 1785 márciusában “elmenekült” és a péterváradi várparancsnoknak, Wartensleben grófnak udvari prédikátora lett. Az egyház igy megint lelkész nélkül maradt és elküldött 2 presbitert Szőnyi Virág Sámuel püspökhöz, aki Dunapatajba irányitotta őket azzal az Ígérettel, hogy az ottani református lelkész fia: Gózon István megfelelő és kész volna a német reformátusok pásztorálására. Tárgyalás közben megtudta Gózon István, hogy Cservenka 20 kilométerrel közelebb fekszik Dunapatajhoz és amaz óhajának adott kifejezést, hogy inkább Cservenkára menne és oda is csak azzal a feltétellel, hogy még más lelkész is elszánja magát a német telepesek lelki gondozására. Közben Ujverbász is talált lelkészt Búzás János, és Ujszivácz szintén, Széllé Sámuel személyében. Ezek és a későbbi lelkészek mind a magyar iskola és theológia neveltjei voltak és igy összekapcsolták egyházaikat — melyeknek istentiszteleti nyelve német volt és mindvégig az is maradt — az országos egyházzal. E helyzet megmaradt 1932-ig, a jugoszláviai püspökség felállításáig. Akkor a négy egyházmegye szervezésével a magyar reformátusokat az északi, keleti és nyugati egyházmegyékbe foglalták össze és a már 12 német anya- és ugyancsak 12 társ- és fiókegyházzá növekedett németajkú reformátusokat a déli egyházmegyébe. 1941-ben a Bácska és Baranya egy része visszakerült Magyarországhoz és a dunamelléki egyházkerület a jugoszláviai egyház feloszlatása és a püspökségnek megint esperességgé történt megváltoztatása mellett a német egyházmegye szervezeti és bírósági önállóságát az országos egyház keretében azonban meghagyta és elismerte. Ez a helyzet megmaradt 1944-ig. A bácskai német reformátusok számos nevezetes férfiút adtak az Alsóbaranya-Bács-Szlavóniai egyházmegyének és a későbbi ju
