Bethlen Naptár, 1960 (Ligonier)
Szépirodalom
54 BETHLEN NAPTÁR AZ EGYSÉG JEGYÉBEN Az 1959. évi presbiteri konferencia. Eddig soha nem látott nagy számban gyűltek össze a ligonieri hegyek között évi gyűlésre az amerikai magyar reformátusság presbiterei 1959 szeptember 6-án és 7-én. A tisztikar, élén dr. Haller István országos elnökkel, mindent pontosan előkészitett a gyűlésre s a siker nem is maradt el. Dr. Szabó István a Magyar Egyházkerület elnöke és Béky Zoltán az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke az egységről tartott nagysikerű előadásuk után kezet fognak. Középen Dr. Haller István, az Országos Presbiteri Szövetség elnöke. A gyűlés meghallgatta a tisztvielők jelentéseit. Dr. Haller István minden részletre kiterjedő elnöki jeelntését nagy lelkesedéssel fogadta el tárgyalási alapul a gyűlés. Jelentésében hangoztatta, hogy a gyűlés a református egység ügyét van hivatva szolgálni. Az elnöki jelentés után következett a tisztviselők, majd a bizottságok jeelntései. Mint hogy a Szövetség 1960-ban lesz 15 éves, emlékalbum kiadását határozta el a közgyűlés, egyben megbizta Nt. Vitéz Ferencet, hogy irja meg a református presbiterek részére szóló kézikönyvét angolul és magyarul. Élénk eszemecserét váltott ki a vegyes házasságok kérdésének tárgyalása, melyet dr. Haller István elnök vezetett be történeti megvilágitással. Vasárnap este jótékonycélu kulturest volt a Bethlen Otthon előadótermében, szines, változatos programmal. Az est jövedelmét, $111-t a Bethlen Otthonnak juttatta a Szövetség. Másnap, Labor Day reggel urvacsorai istentisztelet vezette be a gyűlést, melyen Dr. Harangi László társelnök és Dr. Havadtőy Sándor szolgáltak. Ezt követték Ft. Béky Zoltán püspök és Dr.