Bethlen Naptár, 1960 (Ligonier)
Szépirodalom
46 BETHLEN NAPTÁR szűk korlátáit” és “a fejedelmek és a nép egymásiránti kölcsönös kötelességeikről” meg ne feledkezzenek. Nem a francia forradalom társadalmi szerződéséről” s az ember “természeti jogairól” van itt szó, hanem “kormányzati szerződésről”, mely kölcsönös szerződés uralkodó és alattvalók között s melynek alapján az alattvaló az uralkodójával szemben is úgy tud beszélni, mint Knox János tudott: “kötelesek engedelmeskedni neked és azt nem másképpen, mint Istenben. Te pedig — királynő — köteles vagy megtartani a törvényt velük szemben”. Tőle tanultuk, másrészt a választott és felelős képviselet elvét, természetesen ismét bibliai alapon. A nép kiváltsága, hogy maga választhatja saját kormányzó hatóságait. “És Ti, óh népek, akiknek Isten azt a szabadságot adta, hogy saját hatóságaitokat választhatjátok, meglássátok, hogy el ne veszítsétek ezt a kegyelmet...” — irja egyik kommentárjában. Az örökös uralkodói joggal szemben, “sokkal elviselhetőbb dolog, — tanitja a reformátor — hogyha olyan kormányzatunk van, amelyet a nép maga választ és amely tudja hogy maga is alá van vetve a törvényeknek. Ez jobb és derekabb állapot.” Ezek után természetes csengésüek az egyenlőségről és szabadságról vallott elvei, melyekben a demokrácia ma természetesnek vett alapigazságai szólalnak meg az idők négyszázéves mélyéből. “Szabad államban élni, — úgymond, — sokkal jobb dolog, mint fejedelem alatt” s aki “nem törődik a szabadsággal, olyan érzéketlenséget árul el, akár egy teherhordozó öszvér”. A szabadság e levegőjében egyenlőség virul. A hivatalosokat általános népszavazással választják; a bűnösöket — legyen az rokon, jóbarát vagy patrícius előkelőség, — egyenlő és igazságos Ítélettel büntetik. Nekünk, magyaroknak ebből a levegőből bő rész jutott. Nem véletlen, hogy Bocskay szobra helyet kapott Kálvin Génijében s éppen az ő emlékművén hirdeti Debrecennek Géniből származott hitvallását: “A mi lelkiismeretünk szabadsága drágább nékünk minden kincsünknél!” Dr. Tóth Kálmán CSIPKEBOKOK Oly közönséges, árva kis bokor, Körülte gaz nő, állat rátipor, Ember véresre sebzi magát rajta, A szitkot, gunyszót özönével hallja, Ő mégis rendületlen hittel várja, Hogy egyszer égi tüzet fog az ága, S akkor, mint Írva vagyon: a hegyen, A lángjában az Isten megjelen. R. S.
