Bethlen Naptár, 1960 (Ligonier)
Egyesült Államok
140 BETHLEN NAPTÁR EGYESÜLT ÁLLAMOK BÖSZÖRMÉNYI M. ISTVÁN DISZDOKTOR Böszörményi M. István bridgeporti lelkipásztort, az Evangéliumi és Református Egyház Magyar Egyházkerületének elnökét, szolgálatban gazdag, közéleti téren kiemelkedő, tudományos munkában és továbbképzésben példaadó munkálkodása megbecsüléséül a Lancaster, Pa.-i Franklin and Marshall College junius 8-án délelőtt 10:30-kor tiszteletbeli doktori cimmel tüntette ki. Böszörményi 1901 julius 5-én született Miskolcon. Zemplén megyében, Monokon Kossuth Lajos szülőhelyén nevelkedett. Játszótársaival sokszor volt Kossuth Lajos szülőházában is. Atyját 13 hónapos korában veszhette el. Saját erejéből küzdötte fel magát amerikai magyar református életünk csúcsára. Iskoláit Tokajban, Munkácson, majd az eperjesi Kollégiumban végezte. Egy évig önkéntesként szolgált Miskolcon. A háború után a cseh megszállás idején magyarságáért börtönbe zárták a csehek. 1921 végén jött Amerikába. Itt folytatta tanulmányait a bloomfieldi, majd a lancasteri szemináriumokban és Franklin and Marshall Collegeban. Ez idő alatt magyar tanulótársai között a Széchényi Társaság és a Bethlen Gábor Kör megszervezője és elnöke és osztályának elnöke is volt. Lelkészi diplomáját Laneasterben kapta. 1925 nyarán letette magyar református lelkészi vizsgáját is. Teológus korában tett látogatást Bridgeporton a State St.-i egyházban s ettől az időtől kezdve nyári iskolai tanító, majd 1925 nyarán segédlelkésze lett a gyülekezetnek. 1928-ban ismét a lancasteri szeminárium hallgatója. Itt kapja a Bachelor of Divinity fokozatot 1931-ben. Sok elfoglaltsága mellett tovább képzi magát. 1938-39-ben Pécsett érettségi vizsgát tesz, majd a pécsi és a szegedi egyetem hallgatója. 1925-26-ban és 1941-43-ban a Yale egyetemen tanul. Doktori disszertációját “Emerson és az amerikai szellem” cimmel a szegedi egyetem elfogadja, azonban 1947 tavaszán doktori szigorlata letételében megakadályozzák a politikai események. 1947 elején a “tiszteletes és tudós” lelkipásztort nagy kitüntetés éri: a sárospataki Református Főiskola Teológiai Akadémiája “tiszteletbeli magántanárnak” választja meg és erről díszoklevelet küld. Nt. Böszörményit 1928 márciusában választották meg Bridgeporton lelkipásztornak apósa, Nt. Komjáthy Ernő helyére. Itt megveti egy uj templom alapját. Végül a Laurel és a North Ave. sarkán megépíti amerikai magyar református egyházaink első katedrálisát. Nt. Böszörményi irodalmi téren is tevékeny. 1928 őszén jelenik meg “Krisztusért és az Egyházért” című munkája. 12 évig szerkeszti a “Szebb Jövő” majd a “Református Élet” és a “Reformáció” lapokat. Esztendőnként értékes évkönyveket ad ki, ezideig 35-öt. Több könyve jelenik meg 1952 óta. Hosszú időn át társszerkesztője a “Reformátusok Lapja” folyóiratnak. Egyházi közigazgatási téren szintén tevékeny. Szinte nincs olyan tisztség, amelyet ne viselt volna. 1954-ben az Evangéliumi és Református Egyház Magyar Egyházkerülete elnökének választotta.