Bethlen Naptár, 1959 (Ligonier)
A Bethlen Otthonból
BETHLEN NAPTÁR 69 tettség mellett, születni kell rá. Az év folyamán több kisérletezés után az állást a Felügyelőbizottság november hóban pályázat utján töltötte be Kovács Zoltán, tizéves gyakorlattal biró menekült református kántor-tanitó és felesége személyében. Előtte Csighy Marietta diakonissza, Tamás Dénes menekült református lelkész, Szerecz Margit és Dr. Szakáts István és neje végeztek szép, de átmeneti munkát. Kovács Zoltán kántor-tanitó (és neje) azt a munkakört tölti be, amire tényleg készült s amiben évtizedes gyakorlata van. A nyári iskola Bethlen Otthonunkban már hagyományos intézmény. Református keresztyénséggel fémjelzett magyarság-ösmeretet és tudatot ad. Múlt évi nyári kurzusunkat — Nt. Varga Lajos segítségével — Dr. Szakáts Istvánék vezették le dicséretes eredménnyel. A kurzuson 35 gyermek vett részt. Középiskola: A nyári iskolával kapcsolódik össze a magyar református középiskola, illetve intemátus felállítása, amely — teljes amerikai középiskolai képesítés mellett — a régi magyar református főgimnáziumoknak megfelelő nevelést és oktatást nyújt. Ez az egyházi és egyháztársadalmi alakulatok által évek óta ébrentartott terv a megvalósulás határán van. Hála Borshy K. György elnökünk, de különösen Eszenyi László számvevőnk előrelátásának, gondoskodásának, a First Aid for Hungary ilyen jellegű alapjából a Coordinated Hungarian Relief-en keresztül ilyen célra 18,000 dollárt kaptunk. Ez a tőke a Nagy Ferenc lelkipásztor utján a Canton, O.-i segélyalapból nyert 500, a Daróczy Mátyás lelkészen keresztül a Cleveland West Side-i Református Egyház 50 és a Clevelandi segély alap $660.90 s a Bunna Jenő családján keresztül a néhai Heringes Ferencné emlékére adott 250 dollárral $19,471.50-re nőtt. A középiskolai internátus megvalósulásával kapcsolatos másik fejlemény az, hogy a Bethlen Otthon Igazgatótanácsa és az Amerikai Magyar Református Egyesületünk Vezértestülete idevonatkozó határozata, illetve javaslata értelmében lépéseket tettünk a gyermekotthonnal szomszédos Fry féle ház és telek megvételére s a dolgok eddigi állása szerint ez a birtok 24,000 dollárért megvehető. Ha minden terv szerint történhetik, az internátust 1959 szeptemberében megnyithatjuk. Az öregek házába bejönni szándékozók száma állandóan nő. Az uj szárny építése szükségessé vált. Látogatók Springdaleből (Pa.), 1958.