Bethlen Naptár, 1959 (Ligonier)

A Bethlen Otthonból

BETHLEN NAPTÁR 67 Bővítjük az öregek házát. Szeretetintézményünk gyermekekre és élemedettekre visel gon­dot. Az életkor rohamos növekedésével, meg azzal a ténnyel, hogy első nemzedékünk felett elszálltak az évek, egyre növekedik azok­nak a száma, akik még hátralevő napjaikat szeretnék Bethlen Otthonunkban eltölteni igazi keresztyén, békességes, egészséges ma­gyar légkörben. Csak úgy mellékesen jegyezzük meg, hogy Ligonier egyben az Egyesült Államok egyik legszebb vidékén épült. Az Öregek házát alkotó mostani két épületünk legfeljebb ötven hajlottkoru testvérünknek tud helyet adni. A növekedő szükségre tekintettel Otthonunk illetékes fórumai elhatározták, hogy meglevő két épületünk mellé egy harmadik emelendő s a stilus tekinteté­ben is összhangba hozott épületcsoport mérnökünk elfogadott terve szerint az alábbi képet fogja nyújtani. Egyszemélyes szobákat épitünk minden modern kényelemmel. A három épületet széles, üvegezett, füthető folyosó köti össze, hogy lakóinkat az időjárás szeszélyeitől ezáltal is védjük. Az érdeklődők informálása céljából jelezzük, hogy az öregek házába elsősorban református egyesületi tagok vehetők fel (tehát más vallásuak is, ha egyébként református egyesületi tagok), má­sodsorban református (evangélikus) egyháztagok és harmadsorban azok, akik sem egyik, sem másik kategóriába nem sorozhatok. Fel­vételi lehetőség tehát, ha egyébként a feltételeknek megfelelnek, az utóbbiak számára is van. Levélbeli megkeresések erre a cimre küldendők: Bethlen Home, Ligonier, Pa. Az öregek házának uj szárnya kb. 200,000 dollárba fog kerülni. Ércnél maradandóbb emléket fognak emelni maguknak azok a kö­zösségek, egyházi, társadalmi csoportok, jótétlelkek, akik ebben a vállalkozásban Otthonunkat segitik. Hisszük, hogy amint amerikai magyarságunk eddig minden jóra néző törekvésünkben mögöttünk volt, szeretetintézményünk mostani keretek közötti kiépitését anyagi erejével lehetővé tette, úgy mögöttünk lesz emez újabb nagy ter­vünk megvalósításában is imádságával és áldozatos segítségével. Eddig is szolgáltunk, a jövőben még többet és még szélesebb körben akarunk szolgálni. Daróczy Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents