Bethlen Naptár, 1959 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 61 Akinek aztán volt rendesebb asszonya: Ránk szólt, hogy “emberek! Kész van a vacsora. Remélem mindeknek jó étvágya vagyon S kezdhetjük a lével a tiszai halon, Az meg, hogy ne higyje: a kutya ette meg: Kapnak mellé bort is, az egri veresei. Könnyebb étel járja majd ennek utána, Fenjék a fogukat a túrós csuszára. Mivel ez egy kicsit töpörtyüs, tejfeles, Jól fog esni rá a gulyás, a székelyes, Mibe, hogy gyomrukat meg ne rontsák vele, Borsot is, kaprot is bőven tettem bele. Sorjázni fogja ezt a kacsapecsenye, Veres káposztával, — ha akad még helye. Ne sokat pusztítsák, bár tegye ki éhes, Mert nyomtatónak jön egy kis almás rétes.” Hát igy éldegéltünk szépecskén odaát, Erre hívogattuk a nászt, sógort, komát. Eszegettek ők is, ép hogy ki mit tanált, Aztán “blatt”-ot vertünk s mentettük a hazát. Ital? Az volt bőven, nem nőtt ki a pipünk; Megesett néha hogy kicsinyég becsiptünk, Csak épen hogy egy kis jókedvünk támadjon, Amihez az asszony korhelylevest adjon. Adta is jó kedvvel, tetézve kolbásszal, Egyhefőzte babbal s káposzta torzsával, így aztán csak elmúlt a téli éccaka. Sógorék, komáék bandukoltak haza. Jómagam meg, ki ezt itt sorjába mondom, Nekicihelődtem a nagy ágynak otthon. Bé is takarództam a pelyhes dunyhával S a falnak fordultam egy “jó éccakát”-tal. Durmoltam egy nagyot, mig Hunyadi apánk Rám nem csendítette déli harangszavát S rá nem neszeltem, hogy ott kinn a pitvaron Paprikásnak való csirkét vág az asszony ... Ekkor felébredtem. Töröltem a csipát, Elmordultam szörnyen: a kutya ántiját! Nem othon vagyok, de Cleveland városában, Te jó Isten! ebbe ugyan betanáltam. Cleveland, Ohio. 8-24-1958.
