Bethlen Naptár, 1959 (Ligonier)
György Imre: "Dávid és Góliáth" (Vers)
DÁVID ÉS GÓLIÁTH — Emlékezés 1956 Októberre — Két éve már... A kürt nem volt bizonytalan. Zengése hangzott túl az Óperencián. Csak a süket fülek miatt visszhangtalan Maradt hangod, szegény, szegény, Hungáriám. Mint annyiszor, megint csak cserben hagytak ők, Kik a szavakhoz Nálad jobban értenek, De vak szemük nem látta most sem a jövőt, Miért megint magadban kellett vérzened. A Góliáth már vérző fejsebet kapott, Megtántorodva hátrált már a csorda-had S a vak világ tunyán megvárta a napot, Amig aléltságából újra lábra kap. És támadott. Fiúcskák serge ellene Soká nem állhatott a félvilág helyett, Minek csupán szavakból állott fegyvere S csak gyűlt, vitázott és megrovást hebegett. Csak ülnek, gyűlnek és vitáznak a “nagyok”. Vajúdnak ők, miként a hajdani hegyek, Általbeszélik ők az éjét és napot, És szülnek majd megint — valami egeret. Ismerjük ezt nagyon. Egy ezredéve már Hull a magyar és tétovázik a Nyugat. Megkaptuk mindig — ugy-e — ami érte jár, Mikor helyettük elállottuk az utat?! Sebaj! Nem ők kibe reménységet vetünk... Hogyan? Miből? Mikor?__örök magyar titok. De bár száz Góliáth fordul is ellenünk: Teremni fognak uj, parittyás Dávidok. — GYÖRGY IMRE
