Bethlen Naptár, 1959 (Ligonier)
Egyesült Államok - I. United Church Of Christ
BETHLEN NAPTÁR 221 vezető, Imre Józsefné nőegyleti, Balogh Istvánné, a Serény Márthák, Mrs. Joseph Wolfe, a Stop 7-i asszonyok, Pirigyi Lajosné, a missziói kör valamint Horvatich John, a férfikor elnökei. Hűséges vasárnapi iskolai tanítóink 180 gyerek tanítását végzik. Nyári iskolánkat 102-en látogatták. Ifjúságunknak két egylete, énekkara és két sportcsapata, összesen öt szervezete van. Nőegyletünk, egyházunk egyik tartó oszlopa az idén ünnepelte fennállása 45-ik évfordulóját, a közel 300 taggal és több mint 30,000 dollárral rendelkező betegsegélyző egyletünk 55 éves jubileumot ült szeptemberben. Egyházközségünk rendes évi költségvetése 30,000 dollár körül mozog. Az idén a folyó kiadások fedezése mellett megszépítettük épületeink külsejét, megújítottuk a parókia belsejét, s 500 férőhelyes nagytermünket is rendbehozattuk. Egyházunknak földi adóssága nincs. Templomunk az angol istentiszteleteken vasárnapról-vasárnapra megtelt. Több mint 3,500-an urvacsoráztak az elmúlt évben. Magyar Evangélikus és Református Egyház, Milwaukee, Wis. Ennek a most már 30 éves gyülekezetnek a lelkipásztorai Tóth Sándor, Szeghy B. János, Hankó Gyula, Bálint Lajos, Dobay Raymond, Dr. Zsiros József, Csia Kálmán és Molnár Lajos voltak. A Nt. Molnár Lajos távozásával hosszú hónapokon keresztül lelkipásztor nélkül levő gyülekezet 1958 március 9-én választotta meg, április 1-én körébe fogadta, és junius 15-én lelkipásztori hivatalába iktata Tiszt. Szűcs Jánost, a hammondi (Ind.) egyház volt lelkészét. A gyülekezet a lelkipásztori vezetés nélküli átmeneti idő alatt is dicséretreméltóan folytatta egyházi tevékenységeit. A magyar istentiszteleti szolgálatokat id. Varga László presbiter, az angol nyelvű istentiszteleti szolgálatokat pedig Allen G. Stange gondnok vezette. A presbitérium, amelynek tagjai: Allen G. Stange gondnokon kivül Varga Viktor algondnok, Basa József jegyző, Weiler György pénztáros, Rácz László pénzügyi titkár, Eiler András és Gonda Zsigmond ellenőrök, id. Varga László és Basa Józsefné presbiterek, nemcsak a helyi egyház, közelebbről pedig az angol nyelvű gyülekezet megerősödését tartják szem előtt, hanem a közegyház munkájának támogatását is épen olyan fontosnak tartják. A férfiszövetség, amelynek elnöke Weiler György, magyar és ismeretterjesztő filmek bemutatásával igyekszik a közösségnek és magyarságnak szolgálni. Az idősebb asszonyok Lorántffy Zsuzsánna Nőegylete, amely Tóbiás Miklósné tapasztalt és odaadó vezetése alatt áll és szorgalmasan dolgozik, lassanként kezdi belátni, hogy nemcsak a szorgalmas Mártákra, hanem az Isten országával törődő Máriákra is szüksége van és hogy a Nőegylet munkájának célja nem a banki betét növelésében, hanem a talentumuknak a felhasználásában és a templomsegélyezés önzetlen támogatásában áll. A fiatal asszonyok Esti Nőszövetsége, amelynek elnöknője Moring Ferencné és tevékeny alelnöknője Rácz Lászlóné volt, az egyház minden munkájában igyekezett a Nőegylettel való közös egyetértésben résztvenni. Igen értékes munkát végez a Mrs. Allan Stange irányítása alatt álló ifjúsági és gyermek-énekkar, amelynek énekkari vezetője Allan G. Stange és tagja a lelkipásztor is. A legértékesebb munkának, a gyermekek keresztyén nevelésének az irányítását, szervezését Basa Józsefné, a vasárnapi iskola felügyelője végzi. A tanításban Mrs. Fritsche, Varga Judy, Molnár Diane vesznek rajta kivül részt, újabban pedig Allan G. Stange, Konkoly Lydia, Varga Janet és Soltes Helen. A gyülekezet megértéssel, odaadással, együttműködéssel és az egyház igazi céljainak az előtérbe helyezésével fogja tudni szolgálatát Isten dicsőségére a jövőben is tovább folytatni.