Bethlen Naptár, 1959 (Ligonier)
Egyesült Államok - I. United Church Of Christ
BETHLEN NAPTÁR 201 Chicago West Side, Illinois. — Lelkész: Parragh Dezső. Chicago West Sídéi egyházunk népe 1957 junius 2-án ünnepelte meg lelkipásztorának 10 éves chicagói munkáját istentisztelet és szép bankett keretében. Magyar menekültjeink segítésében és elhelyezésében az egyház népe erején felül kivette részét. Nagy örömmel látja az egyház népe, hogy sokan menekült testvéreink közül, mikor a letelepedés első nehézségein túl esnek megpróbálják az egyházi életünkbe való beilleszkedést. A lelki élet és a helyi és a közegyház programmja megértésének egyik látható jele, hogy az egyház az utolsó négy esztendőben az apportionment-et 100%-on felül fizette, világszolgálati adakozása pdeig a kért összeg több száz százalékát tette ki. East Chicago, Indiana. — Lelkész: Csia Kálmán. Tisztikar az 1958. évben: ifj. Fagyas Ferenc gondnok, Ulber József, Poi Ferenc algondnokok, Mehan Miklós pénztárnok, Csepregi Mózes ifj. jegyző, Lábas Imre ellenőr, Henyecz János, id. Molnár Bálint trusteek, Waskó József jogi tanácsadó. A mi ősi falvainkban a székely földön a reformáció idején, nem tudtak külön templomot tartani, hanem sokszor tiz falunak volt egy temploma. Magaslatra volt legtöbbnyire építve az Isten háza és oda jártak fel templomozásra az emberek. A mi vidékünkön a hegyet ahol az első protestáns templomot építették, Köszöntőnek hívták. A faluk népei ott köszöntötték Istent és egymást ünnep napokon. Mikor az East Chicago-i gyülekezet templomát megépítették, a magyar település szivében volt az. Ma ötven év után több kis városból özönlenek ide vasárnapról, vasárnapra az emberek. A történelem ismétli magát. Köszöntő, találkozó ez a hely testvérekkel, barátokkal, akik talán egészhéten nem is látják egymást. Újból egyesül itt a megszórt kéve, a kis magyar településből külömböző városkákba költözött magyarság. így azután ezen találkozások alkalmával újból és újból megalkotják az eklésiát, a családot, amelynek tagjai térben messze távoztak egymástól. Egyszer a próféta látomást látott arról, hogy a szétszórt csontok össze mentek. Itt az ötven éves egyházunk földjén, a magyar református templom népe létesül meg, válik existenciális valósággá. Választatik ki, hivatik külön csoportba Isten által; ünnepnapról, ünnepnapra. Hétköznapokon alszik tehetetlen csipkerózsa álmot, bennünk minden, ami magyarság, sokszor ami keresztyénség is. Vasárnap, ünnepnapokon, gyűléseken, szeretetvendégségeken, temetésnél esküvőnél, bűvösen feltámad a féltett csipkerózsa, életünk királynője s megfürdik hit élmények, magyar élmények csodatavában. A templom élete, az egyház élete teszi ünneppé, széppé, elviselhetővé a világba szórt, idegen népek közé keveredett magyar életét. Az egyházi élet ezen existentiális fontosságának a felismeréséből adódik, hogy gyülekezetünk ezen évben, talán az ötven év alatti legnagyobb lépését eszközölte, akkor amikor uj templom számára hatalmas területet vásárolt egy leendő modern város szivében. Ez az uj föld, amit emberi akaraton és előrelátáson keresztül adott az Isten, hogy kivándoroljunk, majd ha eljön az idő, az régi templomból; az uj ígéret földjére. Nagy ut, nehéz ut, gondolná valaki s mégis tele van sok örömet szerző élménnyel és tapasztalattal. Itt kell kizonyságot tennünk arról, hogy talán azok voltak az elsők a nagy áldozatok meghozatalában, akik a régi templomot kezükkel, verejtékükkel épitették. Ezek voltak a mi öregeink, Pátriárkáink, Magyar Ábrahámjaink.
