Bethlen Naptár, 1959 (Ligonier)

Kanada

148

BETHLEN NAPTÁR

nők szintén református vallásu. Azóta ez a “vegyes vallásu” gyülekezet és annak vezetősége a legteljesebb egyetértésben működik nemcsak egyházi, hanem magyar és szociális vonalon is.

Ezeknek a soroknak az Írója hosszú éveken át a Nyíregyházi Református Egyházközség presbitere, és a Középszabolcsi Református Egyházmegye ügyésze volt. Az Egyház világi szolgálata során azonban ilyen egységet és egyetértést soha nem tapasztalt és ilyen eredményes munkát sem. Ezért gondol élete alkonyán boldog büszkeséggel arra, hogy ezt az eredményt idegenbeszakadt, igen nehéz körülmények között élő magyar protestánsok érték el, lelkipásztoruk és munkatársainak önfeláldozásig menő munkájával. Mert ez az eredményes és áldásos munka elsősorban Nt. Pósfay György lelkipásztorunk érdeme, aki példaszerűen tölti be az emigráns magyar protestáns lelkipásztor mindennél szebb hivatását. Hat év óta vagyunk egymásnak legközvetlenebb munkatársai és én mindig boldogan emlékszem vissza zavartalan együttműködésünk éveire. De ugyanezt állíthatom a Presbitérium tagjairól is, akik között többen vannak, akik közel 10 évvel ezelőtt a már leirt nehéz helyezetben is “megálltak a hűségben”.

Talán érdemes megemlíteni, hogy lelkipásztorunk hivatalos távolléte során (1957ben az ausztriai menekültek közé küldte őt ki a venezuelai magyarság, egyházi felsőbbsége többször küldte ki már más, Latin Amerika-i gyülekezetek, intézmények meglátogatására, magyar szórványok felkeresésére) a Presbitérium 6 tagja vállalta az igehirdetői szolgálatot, hogy egyetlen vasárnapon se maradjon el a magyarnyelvű istentisztelet caracasi templomunkban.

Nem volna teljes e beszámoló, ha meg nem emlékezném gyülekezetünknek sehol sem szereplő, “ismeretlen tagjairól”. Az ő helytállásuk és áldozatkészségük nélkül a mi munkánk puszta öncél lenne és semmit sem érne. Nem lehet meghatottság nélkül arra gondolni, hány, igen nehéz viszonyok között élő hittestvérünk él példás és önfeláldozó gyülekezeti életet, mert “erősek a hitben”.

Ez a mi világunk — sajnos — úgy van berendezve, hogy anyagi létesítmények nélkül egyházi munka sem képzelhető el, és amikor egyházi életünkről beszélünk, elkerülhetetlenül szólnunk kell anyagi dolgainkról is.

Közös egyházközségünknek ma már szép, nagy temploma és tanácstermeket, valamint egy tágas kápolnát is magában foglaló gyülekezeti háza van. Ezeknek a felépítését minden gyülekezet tagjainak a személyes áldozatvállalásán túl a Világszövetség kölcsöne és tényleges támogatása tette lehetővé. A magyar gyülekezet •— amely szintén hozzájárult a közösen használt épületek építési költségeihez — saját erejéből építette fel lelkipásztorának a lakását és nincs messze az az idő, amikor az ezzel járó költségek még hátralevő részét is letörleszti. A gyülekezet még nem önfenntartó, csupán az épületfenntartási, igazgatási és szórványgondozási költsége-