Bethlen Naptár, 1959 (Ligonier)
Az Anyaszentegyházról - Közép-Európa
122 BETHLEN NAPTÁR Történeti hűség kedvéért meg kell említenünk, hogy az Írások, nyomtatványok, pásztori levelek a helységneveket jugoszláv nyelven említik, így pl. Noviszád (Újvidék), Debeljácsa (Torontálvásárhely), Feketics (Bácsfeketehegy) stb. Ifjúsági munka. Szigorúan veszik a pontos konfirmációi előkészítést, mely egész esztendőn át tart minden gyülekezetben. A tanított anyag nemcsak a szoros értelemben vett katekizmus átvétele, hanem a gyülekezeti laggá való nevelésnek az eszköze. 1933-ban 920 ifjú konfirmált, és 33 felnőtt. A vallásos nevelés a háború előtt az elemi és középiskolákban rendszeresen folyt. Elemi iskolában ^állást tanult 5289 tanuló, középiskolákban 398. Nagyon szépen kiépült a vasárnapi iskolai munka. Az 1933-as adatok szerint 36 gyülekezetben volt rendszeres vasárnapi iskola. A vasárnapi iskolai tanítók részére konferenciákat tartanak s háború előtt. Molnár Mária vasárnapi iskolai munkájának támogatására lépéseket tettek s igy a külmisszióval is kapcsolatba jutottak. Az egyházi ifjúsági munka fokozására nagy gondot fordítanak. A püspöki és esperesi jelentések mindenütt hangsúlyozzák, hogy az ifjúságot az egyházban össze kell toborozni, találkozzanak egymással, imádkozzanak, tanuljanak, énekeljenek, szórakozzanak együtt, s tanuljanak meg szolgálni. KIÉ munka (YMCA) a nagyobb gyülekezetekben erős, a tagok száma 1100 körül van. Mind a négy egyházmegye tart külön tavaszi ifjúsági konferenciát, valamint az őszi munka megkezdése előtt országos konferenciát. Szeretet-munka. A jugoszláviai református egyház egyik legszebb alkotása és intézménye az 1923-ban alapított feketicsi árvaház volt. Legszívesebben ide jöttek konferenciázni s ahogy az amerikai magyar reformátusoknak Ligonier a legkedvesebb találkozóhely, ugyanez mondható el a feketicsi árvaházról Jugoszláviában. A püspöki jelentés egy ilyen árvaházi konferencia után megállapítja, hogy “sokan és sokáig fognak visszaemlékezni a feketicsi napokra, de legkedvesebben és legtovább maguk az árvák emlékeznek vissza arra a nagy szeretetre, amely azon a napon különösen körülölelte őket.” Egyik esztendőben kiadták a kérést, hogy minden konferenciázó hozzon egy marék szilvát az árvaház részére. Az összegyűlt szilvából 84 kiló lekvárt főztek, olvassuk az árvaházi jelentésből. Az árvaház 1958-ban átalakult missziói központtá, melynek most keresnek uj nevet.