Bethlen Naptár, 1959 (Ligonier)

Az Anyaszentegyházról - Közép-Európa

BETHLEN NAPTÁR 115 a templomlátogatás hanyatlásáról, sőt azt tapasztalták, hogy többen járnak templomba Erdélyben, mint Nyugateurópában. Amig a má­sodik világháború előtt az egész erdélyi kerületben az átlagos va­sárnapi látogatás 60,000 lelket tett ki, ma ennek háromszorosa vesz részt az istentiszteleteken. Nem ritkaság, hogy egyes gyülekezetek­ben a teljes lélekszám 80 % ott van vasárnaponként a templomban. Tanítóknak, állami tisztviselőknek, ipari munkásoknak határozottan tiltják a templombajárást, amin úgy próbálnak segiteni, hogy más városrészekbe és távoli városokba utaznak el, hogy istentiszteleten vehessenek részt. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy az ország iparosítása következtében, mely elsősorban nem Erdélyben, hanem az Ókirály­ságban folyik, igen sok magyar református testvérünk kényszerül elhagyni Erdélyt. A regáti szórványmisszió ismét a legégetőbb kér­désükké vált. A jelek arra mutatnak, hogy sok helyen, ha nem is lelkésszel, de katechétákkal, segiteni lehet a nehézségeken. Tudo­másunk van egy szórványról, hol egy hatvan éven felüli atyánkfia 12 ifjút készített elő a konfirmációra egy télen. Az iskolákban dialektikus-materializmust tanítanak, de a gyer­mekek hűek maradnak az egyházhoz. Mivel lelkészeket nem enged­nek be az iskolákba, a vallástanitás a parókhiákon és a templomokban folyik. A gyermekek fenyegetések és csábítások, mint vasárnap délelőtti mozik és kirándulások, ellenére is hűséggel eljárnak a val­lásórákra és a templomokba. Egyes vidéki községekben nem ritka­ság, hogy évente 70-80 serdülő fiút és lányt konfirmálnak, kik sok “előnyről” lemondva és sok támadással szembenézve tesznek vallást hitükről. Igen elterjedt a házi-istentiszteletek és a zártkörű bibliaórák tartása. A lelkészegyesületek meglepően élénk szellemi tevékeny­séget folytatnak. Itt adódik alkalmuk a lelkészeknek, hogy a leg­újabb theológiai müvekről halljanak, melynek a nagy könyvhiány és szegénység miatt nehezen szerezhetők be, és itt készitik elő kö­zösen vasárnapi beszédeiket. A lelkészegysületek ma sokkal fon­tosabb szerepet töltenek be az egyház életében, mint a hivatalos egyházmegyei szervek. Nem állíthatjuk e hősi hitvalló magatartás ellenére sem, hogy az erdélyi egyházkerület számban megnövekedett volna. Jelenleg 21 egyházmegyéjében 549 anyaegyháza van, mintegy 500,000 magát bátran egyháztagnak valló hivővei. Nem több, mint a háború végén; de a számok mögött kétségtelenül nagyobb hit áll. A királyhágómelléki egyházkerület a háborús éveket részben a tiszántúli egyházkerület tagjaként vészelte át, részben pedig a délerdélyi magyarság keserű sorsát osztotta. 1947-ben az egyház­­kerületet, mely Erdély és a jelenlegi magyar határ, valamint Mára­­maros és Bánát közötti hosszú határsávon terül el, teljesen újjá-

Next

/
Thumbnails
Contents