Bethlen Naptár, 1959 (Ligonier)
Az Anyaszentegyházról - Közép-Európa
BETHLEN NAPTÁR 103 A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ Feladatom, hogy 1945-től kezdődőleg Írjak a csehszlovákiai Magyar Református egyház életéről. 13 év hosszú és keserves történetéről kell beszámolnom. Ebből a 13 évből 5-öt magam is átéltem a Felvidéken és a szemtanú hűségével mondom el a tapasztalatokat. Az utolsó 8 év adatait ottani kiadványok (Czechoslovak Protestantizmus Today by Amedeo Molnár Prague 1954, Protestáns Churches in Czechoslovakia 1955 és 1956-i számai és a Reformátusok Lapja) és ott jártak elbeszélései alapján mondom el. Kezdjük azzal: csak mi mondjuk ezt, hogy “csehszlovákiai Magyar Református Egyház,” hivatalos nevük: “szlovákiai Keresztyén Református Egyház.” Első feltétele létüknek, hogy magukat igy hivjak és nem is tanácsos kihangsúlyozni a magyar voltukat, annál is inkább, mert a 140,000 református között van 10,000 szlovák református is, akik tiltakoznak más elnevezés ellen, mint a jelenlegi. A jámbor nyugati protestánsok nagy része nem tudja, hogy a szlovákiai reformátusok 93 százaléka magyar. Az evanstoni ekomenikus konferencián a délceg, a magyar fajnak egyik szép kivirágzásaként megjelenő Varga Imre püspököt többen “szép és derék” cseh püspöknek mondották. Csak a közvetlen környezetünknek sikerült megmagyarázni, hogy bizony Krisztus magyar református püspöke ő. Mondani valónkat két csoportra osztjuk. Beszélünk először a szlovákiai magyar református egyház 1948 májusáig terjedő időről. A magyar református egyház a Dr. Benes és Dr. Lettrick József demokráciájában; és végül elmondjuk a magyar református egyház életét a kommunista Csehszlovákiában. I. Valaki azt mondotta egyszer, hogy 1938 év felejthetetlen őszéért, a boldog 1939-ért s azt követő egy-két évért majdnem életével fizetett a felvidéki magyarság. Dr. Benes Edward olyan gyűlölettel jött vissza Csehszlovákiájába, amilyet a történelem nem ismer. Először Kassára hozták el az oroszok és első ténykedése volt 1945 februárjában kiadni az u.n. kassai programját, amely a magyar és német lakosságot egy tollvonással minden jogától megfosztotta és szabad prédának tette ki. A németek mondják el a maguk tragédiáját. Mi azt tudjuk, hogy a magyar űzött vad lett a Felvidéken. Nagyobb birtokokat azonnal elszedtek, tulajdonosaikat börtönbe zárták, agyonverték, jobb esetben 50 kilóval a hátán átdobták Magyarországba. Az iskolákat becsukták, voltak helyek, ahol 3-4 évig nem volt oktatás. Az egyházak vagyonát “mint fasiszta intézmények” vagyonát elkonfiskálták. Az ezer éve ott lakó magyarokat egyszerűen át akarták hányni a határon s ha valaki télnek idején menekült tőlük a Duna jeges vizén gyermekekkel teli csónakokra is tüzeltek vagy elsüllyesztették. Nemzeti államot akartak 700,000
