Bethlen Naptár, 1958 (Ligonier)
Amerikai Magyar Református Egyesület
BETHLEN NAPTÁR 85 után, titkári működésem első teljes esztendejét, az Isten jóvoltából nekünk adott 1958. évet, “IFJÚSÁGI ESZTENDŐNEK’’ neveztem el . . . Tettem ezt nem a hivatali-szokás puszta megismétléséért, hanem azzal a határozott célkitűzéssel, hogy e — két varázs szó — jeligéje alatt, ezt az évet különösebb nyomatékossággal, mint valaha, a jövendőt biztositó — Amerikai Magyar Ifjúság — szolgálatára és Ifjúságunk szolgálatba állítására fogjuk szentelni. Tettem továbbá azzal a reménységgel, hogy az Ifjúsággal közös-jövendőnkért végzett szolgálatunkat Isten gazdag gyümölcsökkel fogja megáldani és Egyesületünk életében emlékezetessé tenni. Kérdezhetnék sokan, hogy miért választottam éppen most, és éppen azt az elnevezést, hogy “Ifjúsági Esztendő?” Válaszom ez: azért, mert soha nem láttam jobban beigazolódni, mint éppen mostani uj-munkakörömben, Egyesületünk külső és belső életében azt az igazságot, hogy AZ IFJÚSÁGÉ A JÖVŐ. Hogy az Ifjúság élet, vidámság, öröm .. , a tavasz derűje és nem az elmúlás borongása. Hogy a gyermek és ifjúkor a — jövendő záloga — nemcsak az egyén, a család, az Egyház, a nemzet, hanem a mi testvéri-közösségünk életében is! Jelenlegi munkakörömben és Egyesületünk eddig végig látogatott szervezési-területein talált Ifjúságunk látása, a körükben végezhető szolgálati lehetőségek győztek meg arról, hogy eljött az idő az Ifjúságért való komoly szolgálatra, ÉRTÜK ÉS VELÜK a közös jövendő kiépitésére. Egyházi és egyesületi életünkben idejűket múlták az ilyen szólamok: “Ifjúságunkkal reméljük hogy..,” vagy “várjuk azt az időt, amikor...” A reménykedés és várakozás ideje elmúlt. Itt van a cselekvés ideje, amikor gyermekeinkkel és ifjainkkal valóra kell váltani legszebb reménységeinket. Itt az idő, amikor be kell őket vezetni az Istentől nekünk adott és most mutatott utakon, a hit, a faj szeretet és a testvérszeretet-utjain atyáik alapitásaiba: az Egyház és azon keresztül a Református Egyesület — testvérsegitése, árva és öreggondozása áldott örökségeibe. Én hiszem, hogy Egyesületünk életébe Isten különös gondviselése hozta el az idei — ifjúsági esztendőt; — amikor nemcsak a központi vezetők, de az egyetemes tagság életében is meg akarja láttatni az ifjabb nemzedékek szolgálatának, erejük és tehetségük munkába állításának, az újabb nemzedékek beszervezésének fontosságát. Ha igaz az, hogy az — Ifjúság a jövő záloga —, akkor reájuk nemcsak fel kell figyelni, őket nemcsak meg kell becsülni, hanem a jövő kiépitésének fontos munkájában fel is kell használni! Isten ujj mutatására, “Ifjúsági esztendőnkben” Egyesületünk célkitűzéseit az Ő segedelmével, a gyermekeiket szerető, nekik jót akaró szülők hozzájárulásával, az ifjúságot keblükre ölelő egyházak, az őket jóratanitó lelkipásztorok, valamint maguk a gyermekek és ifjak szives közreműködésével szeretnénk (s csak igy tudjuk) elérni. Szolgálatunkat viszont úgy szeretnénk, erre az áldott munkára lelkesedéssel induló szervezői-karunkkal elvégezni, hogy az segitőinknek: az
