Bethlen Naptár, 1958 (Ligonier)

A Bethlen Otthonból

BETHLEN NAPTÁR 71 IGAZGATÓI JELENTÉS az Amerikai Magyar Református Egyesület BETHLEN OTTHONA Mielőtt uj tisztségemben az első nagyobb időközről szóló eme jelentésemet 1957 első félévi működéséről. megtenném, mindenekelőtt elismeréssel óhajtok adózni elődömnek, Nt. Kecs­­keméthy Józsefnek, aki hitvesével Otthonunk ügyes-bajos dolgait 12 éven keresztül intézte. Az ő hozzáértésüknek, odaadó munkálkodásuknak tulajdo­nítható, hogy Otthonunk pénzben ma már félmillió dolláros befektetést jelent, erkölcsi szempontból pedig olyan felbecsülhetetlen tőkét, amit nemcsak a nyugati félteke, de szószerinti értelemben az egész világ protestáns magyar­sága ösmer. Kecskeméthy Józsefék jó munkát végeztek. Életük további utján kisérje őket az Isten gazdag áldása. Abból a hét hónapból, amiről ez a jelentés számot ad, Otthonunk köte­lékében hat hónapot töltöttem. Azt, hogy az Otthon rendeltetése: szolgálat, tehát hétköznapi életre váltott keresztyénség — nem kellett külön megtanul­nom. Ezt minden valamire való református ember tudja — a maga életéről. De tanulni kellett egy ma már hatalmas intézmény vezetésének, igazgatásának ezernyi csinját-binját. Nem mondom, hogy már töviről-hegyire ösmerem, de örömmel tanulok s diáknak mindig meglehetős jó voltam. Hogy Otthonunk ügyeit fennakadás nélkül végezhettem s a fejlődésre való lehetőséget nyitva tarthattam, azt munkatársaimnak köszönhettem. Feleségemnek, aki a személy­zeti, konyha, beszerzési ügyeket és az angol levelezést intézi; Nt. Varga Lajos­nak és nejének, akik az Otthon aggmenházi részét tartják rendben; Dr. Sza­­káts Istvánnénak, akik mint a gyermekek felügyelői szép munkát végeznek: Dr. Uzonyi Györgynek, aki könyveinket tartja példás rendben s a magyar levelezést végzi s Walter Springernek, aki mint hivatásos gazdálkodó a farmi munkát vezeti. Nem utolsó sorban pedig köszönhetem Elnökünknek, Felügyelő Reformation Monument, Geneva, Switzerland.

Next

/
Thumbnails
Contents