Bethlen Naptár, 1958 (Ligonier)
Szépirodalom
52 BETHLEN NAPTÁR ahogy a kocsiút felé fordul, s megindul, kezében a gyűrött 20.ássál. Nem állt meg, hanem a lassan guruló kocsi ablakát leeresztve kiszóllt a férfinek: — Vegyenek rajta valamit a gyereknek. — S azzal köszönetét sem várva gázt adott. A kocsi sirva engedelmeskedett a köhögő motornak, s egyre gyorsuló iramban távolodott a kis társaságtól. N. Pál taxisoffőr nem is figyelte a motor köhögését. Meg sem hallotta attól a boldog hangtól, mely a lelkében dalolt. Boldog öröm feszitette a mellét, maga sem tudta, miért. Reggel sápadtan, az átvirrasztott éjszakától vörösregyulladt szemmel ment haza, s csak ennyit mondott a történtekből el a feleségének: — Egy pogánnyal kevesebb lett az éjjel. — Miért? Meghalt valaki? — Ellenkezőleg. Született . . . FINTA SÁNDOR MŰTERMÉBEN Olyan jó itt egyedül lenni: Egy élő s a többi holt anyag. Márványszobrok és bronz ezernyi S festményekben dúskáló falak. Alkonyi csönd. Élet estéje. Sugárkévét követő árnyék, Hol lelassul a vándor lépte, Mintha hívők szent helyén járnék. Ez az: hivő lélek otthona, Kit Isten jó kedvében adott S mert szerette, kergette tova Örökitni szépet és nagyot. És alkotott. Ami benne élt Holt anyagban azt újra élte. Lesz vinni, ha napja véget ért, Bizonyságot Ura elébe. Ennyi kincset nézvén, ki látta, Hangos szóra fakadni sem mer, Csak suttogja halkan magába’: íme igy élt egy áldott ember. Los Angeles, Calif. 1957, szeptember 16.
