Bethlen Naptár, 1958 (Ligonier)

Borshy Kerekes György: Nagyobb céllal nagyobbra

32 BETHLEN NAPTÁR természetes, hogy származásunk újabb véráztatta földjéről kimene­kültek közül annyit segítettünk szabad földön elhelyezkedni, ameny­­nyire csak lehetőségünk adódott. Bethlen Otthonunk Igazgató Tanácsa a Nt. Kecskeméthy József titkárrá választásával megürült helyre Ft. Daróczy Sándort válasz­totta meg. Ennek következtében Vezértestületünknél üresedésbe került az első alelnöki tisztség. Erre a testület saját kebeléből Veszprémi Géza második nemzedékbeli érdemes testvérünket vá­lasztotta meg, az ő helyére pedig rendes tagul Nt. György Árpád chicagói lelkésztestvérünket hivta be. így kiegészülve a Vezértestü­­let első rendes gyűlését Washingtonban március 25 és 30.-a között tartotta meg, ahol sok, jövőtépitő határozatot hozott. Az Otthon munkájáról az uj igazgató tiszte számot adni. Itt csu­pán annyit emlitünk meg, hogy az Otthon közvetlen felügyeletével megbízott Bizottság, — amelynek tagjai az Egyesület elnökén és pénztárnokán kívül, az egyházi testületek részéről delegált Nt. Da­róczy Mátyás, Nt. Nagy Ferenc és Nt. Szőke István, valamint az Otthon igazgatója és az öregek házának felügyelője, —- időközönként tartott ülésein a legapróbb részletekre kiterjedően látta el feladatát s komolyan foglalkozik az Otthon munkájának kiterjesztésével. Idetartozik annak megemlítése is, hogy hivatalos lapunk (Test­vériség — Fraternity) uj formában bevezetett kétnyelvű kiadása nemcsak tagságunk, de a legszélesebb magyar olvasó közönség tet­szésével is találkozott s talán épen ennek nyomán állandóan nő azoknak száma, akik vakációjuk alatt Kossuth Házunkat felkeresik s onnan jó benyomásokkal térnek otthonaikba. A fejlődés természetes következményeként központi hivatalnoki karunknak létszámát kettővel emelnünk kellett s ha a tagfelvétel az év folyamán mutatkozó arányban folyik, alighanem újabb alkal­mazottak beállítására lesz szükségünk. A munkát már idáig is csak túlórázásokkal sikerült elvégeznünk minden szakosztályunknál, ami­ket úgy titkárunk, mint Király Imre pénztárnokunk és Eszenyi László számvevőnk a maximumra fokozott energiával vezetnek. Végezetül pedig engedtesség meg egy kicsit “hazabeszél”-nünk. A Bethlen Naptárról. A szerény “Árvaházi Naptár” címen néhai dr. Kalassay Sándor által megindított s később Dr. Nánássy Lajos és Nt. Kecskeméthy József szerkesztésében megjelent eme kiadványunk kezdi elérni a nagykorúság teljességét. Értendő ez úgy, hogy a leg­szűkebb körű beszámolóktól eltekintve az utóbbi években mind szélesebb és szélesebb mezőket ölel fel s hova-tovább odafejlődik, hogy nem csupán amerikai magyar reformátusságunkról, de a ke­servesen kényszerítő okokból a világ minden tájára és országába szétszóródott testvéreinkről fog és tud beszámolót adni. Olyan jövő-

Next

/
Thumbnails
Contents