Bethlen Naptár, 1958 (Ligonier)
I. Az Evangelical and Reformed Church kebelébe tartozó magyar egyházközségek
152 BETHLEN NAPTÁR W. VA. körzet. Üresedésben. Egykoron virágzó gyülekezetek ma már nagyon megfogyatkoztak. Állandó lelkipásztort képtelenek tartani. Tavaly október óta Nt. Mircse Sándor szolgálta be ezt a körzeti pásztorságot, amibe Pocahontas, Gary és Logan tartozik. Most pedig Szoboszlai László szolgálja be. McKeesport, pa. — “Aki pedig dicsekszik, az Urban dicsekedjék. Mert nem az a kipróbált, aki magát ajánlja, hanem akit az Ur ajánl.” (2. Kor. 10:17-18.) Ez az Ige bong bennem, amint az elmúlt 20-21 hónapra visszanézek, hogy a Naptár olvasóit tájékoztassam gyülekezetünkről s legszivesebben nem Írnék semmit sem . . . De az Ige igy folytatódik: “Vajha elszenvednétek tőlem egy kis balga tagságot! Sőt szenvedjetek el engem is.” (2. Kor. 11:1.) Ez megbátorit. Ezért és igy szánom rá magam a “beszámolóra.” El merem mondani igy, hogy ez a sok próbát átélt gyülekezet növekedik. 1956-ban többen jártak istentiszteletre, mint azelőtt: átlag 83-an az angolra és 47-en a magyarra. Több volt az adakozás is, mint bármikor megelőzőleg az egyház életében. Különösen a missziói adakozás terén volt ez nyilvánvaló: a missziói adományokból ki tudtuk fizetni missziói járulékjainkat 100 %-osan, járattuk egyházi lapjainkat minden családba angolul vagy magyarul, és még maradt is az egyház pénztárában a missziói adakozásból. Növekedés volt észlelhető az egyház vezetése vonalán is: helyet cserélt ifjú Bertók János az idősödő generáció képviselőjével, Vámosi Jánossal, s ez a csere a második generáció egyházi felelősség-vállalásának a szimbóluma volt. Az anyagi növekedés a bizonyitéka ennek: főként a második generáció munkájával átépült templom alatti alsó termünk, konyhánk, megépült egy uj garázs, renováltatott a lelkészlakás és a templom nagyablaka, stb. Ezekre az átalakítási munkálatokra egyházunk 7,000 dollár körül költött, nem számítva azt az 1700 órányi munkaidőt, amelyet tagjaink ingyen adtak a munkálatok elvégzésébe. A kiadásokat gyülekezetünk tagjainak és szervezeteinek az adakozásából mindig fedezni tudtuk úgy, hogy a gyülekezet anyagi tőkéje nem csökkent, hanem növekedett ez idő alatt. Vagyis gyülekezetünk a kisebb középgyülekezetek között a legerősebbek közé tartozik, s templomunk a kettős nyelvű gyülekezeti szolgálat szempontjából a környék egyik legalkalmasabb helyiségének tekinthető. Ez utóbbit igazolja az, hogy az elmúlt félesztendő alatt nem kevesebb, mint három egyházmegyei összejövetelt tartottunk itt: Nőegyleti Konferenciát, Egyházmegyei Gyűlést és Vasárnapi Iskolai Tanítók Konferenciáját. Sőt a McKeesporti Egyházak Nőszövetsége is itt tartotta World Community Day programját. Természetesen az anyagi előrehaladás mellett lehetne beszélni a gyülekezet belső életének a növekedéséről is, azonban attól félek, hogy ezen a ponton már nem “kis balgatagságot” kellene elszenvedni az olvasóknak . . . Mert noha szervezeti vonalon elindult a külön Nőegylet és Women’s Guild, két ifjúsági egylet is, s külön-külön mindegyik tiszteletre méltó eredményről számolhat be, mégis lehetetlen észre nem venni, hogy a lelki éhség, a Krisztusban való szolgálat és az egyetemes látás terén magyar gyülekezeteink általánosan szánalmas vonalon mozgunk. Noha 100 “Family Altart” és 30 Csendes Perceket fogyasztunk el havonta, mégis sokszor az az érzésünk, mintha lelkileg a pusztai sivatag 40 éves halál táncát járnánk s nincs bemenetelünk az Ígéret földére, amig el nem hullanak a hitben törpe fiák. Még magyar vonatkozásban is: noha nagyszerű magyar kiállítást rendeztünk, igyekeztünk kivenni részünket a magyar menekültek segélyezésében, tagjai lettünk a magyar egyházkerületnek hivatalosan is, mégis nehéz szabadulni attól a benyomástól, hogy versengés, vakság, megosztottság bénítóan akadályoz bennünket abban, hogy megtegyük, amit kellene és lehetne. Személyes területetet érintve: noha a lelkipásztor feleségével együtt igyekszik a szolgálat mélyítésére — a lelkészné immár második éve elnöke a Nagy-McKeesport Nőszövetségének, a lelkipásztor
