Bethlen Naptár, 1958 (Ligonier)

I. Az Evangelical and Reformed Church kebelébe tartozó magyar egyházközségek

BETHLEN NAPTÁR 143 Egyházunk, lehetőséget nyújtott mind az angol, mind a magyar nyelv tanu­lására. Vasárnapi iskolánkban 170 növendék van. A tanitást 15 tanító végzi. Hisszük, hogy az imádságos lélekkel, hittel és áldozatos lelkülettel folyta­tott, Isten dicsőségét szolgálni akaró építési munka nemcsak külső falakat emeli, hanem magát a gyülekezetét is építi. Jeligénk: “Ti magatok is mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, melyek kedvesek az Istennek a Jézus által”. I. Péter 2:5. John Calvin Magyar Reformed Church — Perth Amboy, N. J Az éveleji válság után egyházunk élete kiegyensúlyozódott s szervezeteink­ben megindult a munka. Az a kis csoport, amelyik vasárnapról-vasárnapra jelen volt az istentiszteleteken és részt vett a különböző szervezetek munká­jában, jó munkát végzett. Lelki élet terén igehirdetéseink, havi értesítőnk, körlevelek, kiküldött nyomtatványok, pásztori látogatás voltak hivatva elmélyíteni egyházi életün­ket. Igehirdetéseink száma 145, ebből 66 angol és 79 magyar. Az angol isten­tiszteleteken a látogatók száma 4002, a magyaron: 3226, összesen: 7228. Ur­­vacsorázott az angol istentiszteleten: 510, a magyaron: 295, összesen: 805 lélek. Gyülekezetünkben egy angolnyelvü és egy magyar nőegylet működik. Fér­fikörünk és ifjúsági egyesületünk több tagra vár. Vasárnapi iskolánk 60 gyer­mekkel és 16 tanítóval működik. Jótékonyság terén egyházunk igyekezett kötelességének elegettenni. A köz­egyház pénztárába befizettünk: $519.00, Világsegélyre (magyar segéllyel együtt): $561.00, rádió szolgálatra: $120.00, valamint elküldtük adományunkat a Bethlen Otthonra. Magyarországra kb. 600 font ruhát gyűjtöttünk. Jöve­delmünk 1956-ban: $13,025.09, kiadásunk: $12,986.91 volt. Konfirmáció a Perth Amboy-i Kálvin János Magyar Református Egyházban.

Next

/
Thumbnails
Contents