Bethlen Naptár, 1958 (Ligonier)

I. Az Evangelical and Reformed Church kebelébe tartozó magyar egyházközségek

134 BETHLEN NAPTÁR Az 1956.-ik esztendőben az ifjúsági munkánk területén mutatkozott leg­jelentősebb haladás. Bizottságaink közül is ez az ifjúsági bizottság fejtette ki a legnagyobb tevékenységet. A múlt esztendő Egyetemes zsinati év volt, és most történt meg első Ízben, hogy a Board of Higher Education tagjai közé beválasztották Dr. Tóth Béla coatesvillei lelkészünket, a Franklin és Marshall kollégium történelmi szakosz­tályának vezető-tanárát, a nagyon kis tagszámú Judicial Commission tagjai közé pedig Fodor József columbusi presbiterünket, Egyházkerületünknek is tanácstagját, akit később a Világsegély Bizottmány is behívott tagjai közé. így egyszerre három központi tanácsunk és szervünk tagjai között is lett képviselete Egyházkerületünknek. Az elmúlt esztendőnek reánk nézve is kétségtelenül legnagyobb eseménye volt az október végén kitört magyarországi szabadságharc, melynek mi is teljes mértékben éreztük nemcsak nagy jelentőségét és lelket tépő gyászát, hanem minket is érintő és messze kiható következményeit is. Gyülekezeteink és lelkészeink egymással versenyeztek a könyörülő szeretet gyakorlásában Kételkedünk abban, hogy valaha is lehetséges lenne számszerű kimutatást készíteni akár a közénk érkezett menekültekről, akár a nekik nyújtott segé­lyezés mennyisége felől, — de hiszen ez nem is a mi feladatunk: ott tartják ezt számon, ahol mindent teljesebben és tisztábban látnak. Mégis a helyi jellegű tevékenység mellett, mit lelkészeink mindenütt kifejtettek, meg kell említenünk azoknak a nevét, akik egyetemes jellegű munkát végeztek a most bezárt Camp Kilmer könyörület-táborában, és ki kell fejeznünk köszönetünket Bertalan Imre, Vitéz Ferenc és Egry László lelkészeink, valamint Nt. Kosa Andrásné irányában, valamint Beretz Árpád lelkészünknek is, akit terhes megbízatással a Church World Service és a World Council, végül Kovács Imre lelkészünknek, akit a Vörös Kereszt küldött át Európába. — A rendkívüli feladatok, miket ez az egészen váratlan esemény zúdított reánk, távolról sem értek véget, sőt nagy részükben még most kezdődnek, kint is bent is. Ausztriában és Jugoszláviában a menekültek tízezrei várják a szabaditást. Egyházkerületünknek, Egyházunkon és igy az Egyházak Or­szágos, valamint Világtanácsán keresztül, haladéktalanul fel kell emelnie a maga kérő és sürgető szavát, hogy kongresszusunk és a Egyesült Nemzetek szervezete megfelelő törvényhozási és nemzetközi intézkedéseket tegyenek. Evangéliumi és Református Egyházunk vezetőinek és tagjainak figyelmét két nagy probléma köti le. Az egyik a kongregaciónális keresztyén egyházakkal való egyesülésünk ami a KRISZTUS EGYESÜLT EGYHÁZA név alatt az egyesülést kimondó közös egyetemes zsinaton junius 27-én Cleveland városá­ban megvalósult. Az alkotmány előkészítése és az egyesülésnek tényleges keresztülvitele még éveket vehet igénybe: addig is mindkét egyházban a meg­levő szervek a mostani beállítás szerint minden háboritás nélkül működnek tovább. Ennek megértése alapján nem fogunk csodálkozni azon, hogy bármily izgató is ez az egész egyesülési mozgalom ökumenikus szempontból, mégis nem ez az a kérdés, ami most leköti Egyházunk vezetőinek és minden munkásának figyelmét. Sokkal fontosabb ennél a másik, belkörü mozgalmunk, amit közönségesen az ADVANCE PROGRAM neve alatt emlegetünk. Az ELŐBBREINDULÁS MOZGALMA. Nem kicsiny dolog kétszázezer uj taggal megnövelni Egyházunk létszámát, de mindjárt sokkal kisebbnek látjuk a feladatot, ha meggondoljuk, hogy négy tagunknak kell egy uj tagot nyerni e három év 1,095 tehát négy­­őjüknek összesen 4,380 napja alatt. Vagy olyan aggodalmakkal beszélünk az apportionment felemeléséről, hogy három millió dollár helyett öt milliót aka­runk összegyűjteni e három év mindegyikében, hogy egyházközségeink számát százzal, egyházi munkásainkét hétszázzal megnövelhessük. Az öt millió való­ban nagy pénznek látszik, bár itt a billiók hazájában inkább meg kellene, hogy lepjen bennünket ennek az összegnek a csekélysége. Mi azonban való-

Next

/
Thumbnails
Contents