Bethlen Naptár, 1957 (Ligonier)

Amerikai Magyar Református Egyesület

88 BETHLEN NAPTÁR átmenet felért egy forradalommal s a már akkor fölös számú elgondolá­sok hívei olyan kemény harcban állottak egymással, amilyenre csak test­vérek képesek. Én a függetlenek mellé állottam: az egyházfegyelem, a hit­vallások, az áldozatkészség, az önnállóság fontosságát hangsúlyozók tábo­rába. Lelkipásztorokra volt szükségünk. A legelső, aki odaátról segítségünk­re jött: Borshy Kerekes György volt. Itt tehát újra találkoztunk, hogy azóta 32 éve, összefonódjék a sorsunk. Alig töltött két évet itt, már templomot épített. Átvette a “Magyar Egyházat’’ s rövid idő alatt olyan nívós folyó­irattá fejlesztette, amire nemcsak itt, de Európában is felfigyeltek. Az utób­bi több mint három évtized amerikai magyar közéletét nála nélkül egysze­rűen nem lehet elképzelni s például a háború alatt igen józan amerikai magyar állásfoglalás kialakítása főkép az ő érdeme. De szivéhez mégis legközelebb természetesen az amerikai magyar re­­formátusság s abban a Református Egyesület volt és van. Az óra szerke­zetét illetőleg nehéz eldönteni, hogy melyik alkatrész a fontosabb, de az bizonyos, hogy rugó nélkül az aranyból készített, gyémánttal kirakott idő­mérő szerszám sem ér még egy irgalmas kiáltást sem. Az Amerikai Magyar Református Egyesület életében a rugó, a mozgató erő az utóbbi több mint húsz év óta Borshy Kerekes György. Ahoz, hogy a gyarló vezetés és a gaz­dasági leromlás miatt megtépázott egyesület tizenötezres tagsága, harminc­­ötezer főre, másfél millió dollárja közel nyolcmilliós vagyonná nőjön: az ő ragyogó szervezőképessége és nagyvonalúsága kellett. Nem volt véletlen, hogy a hadikölcsön mozgalomban, azután a Segély Akcióban, amelyik közvetlenül a háború után a magyarországi nyomor enyhítésében olyan felmérhetetlenül nagy áldást jelentett, neki szintén ve­zető szerepe volt. A szónak, élőnek — Írottnak, mestere. Hatásos igehirdető s nála jobb szónok, előadó magyar Amerikában ma nincs. Cikkei külön élményt je­lentenek s verseinek egyetlen baja az, hogy túl keveset közöl belőlük. Borshy Kerekes György a Bükk-hegység alján, Diósgyőr-ben született 1892-ben. Iskoláit: a “Szinva-parti Vén Iskolában”, a miskolci ref. főgimná­ziumban, a sárospataki Kollégiumban, a budapesti és debreceni egyeteme­ken végezte. — Felesége, szül. Biró Mária. Gyermekekkel Isten nem áldotta meg őket. Borshy Kerekes Györgyöt, húsz évig viselt szervezői, illetve titkári tisztségéből az 1956-ban tartott konvenció az elnöki székbe emelte. Munká­ért, teljesítményért, képességért volt elismerés. Mert jól ösmerem — tudom, hogy csucstisztségét még nagyobb teljesítményre való elkötelezésnek tekin­ti. Azt is tudom, hogy épitő munkájában háta megett lesznek mindazok, akiknek csontjukba rekesztett tűz az amerikai magyar és abban a reformá­tus közösség szeretete. Általában Amerika magyarsága, baráti körének széles tábora, de kü­lönösen Református Egyesületünk és Bethlen Otthonunk nagy családja, Isten áldásának kérése mellett szeretettel köszönti az Amerikai Magyar Re­formátus Egyesület uj elnökét, itteni magyarságunk egyik leghivatottabb vezetőjét: Borshy Kerekes Györgyöt.

Next

/
Thumbnails
Contents