Bethlen Naptár, 1957 (Ligonier)

II. A Presbyterian Church in the U. S. kebelébe tartozó magyar egyházközségek

162 BETHLEN NAPTÁR életünkben ez volt az első százezer dolláros vállalkozás, aminek eredménye egy egészen modern és szép auditorium és alatta a vasárnapi iskola részére egész sor helyes kis tanterem létesült. Roppant szorgalommal felszaporitotta az egyháztagok számát is az ott talált 37-ről 483-ra, amint ez utóbbi számot az egyházközség múlt évi jelentéséből látjuk. Ugyan ebből tudjuk, hogy a múlt esztendőben megkeresztelt 15 egyént, megesketett négy házaspárt, és eltemetett 11 halottat. Az egyházközség múlt évi bevétele 13,404 dollár, kiadása pedig 13,018 dollár volt, ez évre tehát pénztári maradvány gyanánt 489 dollárt hoz­tak át. Bálint lelkész felesége nagyon szenvedett New Jersey éghajlatától, ezért orvosi tanácsra Kaliforniába költözködtek, ahol szülei és rokonai élnek. Semmi kétségünk nincsen abban, hogy ez a rendkivül szorgalmú és erős hitü lelkész ott is talál magának munkahelyet ahol Urunk evangéliumát hirdethesse. — Szivből kívánunk nekik szerencsés átköltözést és Istentől továbbra is megál­dott munkás és hasznos életet. A lelkészi állás jelenleg üresedésben van. NEWARK, N. J. — Lelkipásztora Rásky József. Az egyház az elmúlt évben ünnepelte fennállásának 50-ik évfordulóját, amelyről a lelkipásztor jelentésében a következőket közölhetjük: Ötven évnek küzdelmes múltját megírni méltóképen csak az tudná, aki azt átélte, aki a múlt minden mozzanatának tanúja s része volt. Azonban mi akik az utóbbi években az egyház életében szerepet játszottunk, bizonyos mértékben bepillantást nyertünk abba a lelkületbe, mely azt a dicső múltat lehetővé tette. Egyházunk létesítése, áldott, építő Krisztus munkája annak az áldozatkészségnek és hitbuzgó, szorgalmas léleknek köszönhető mely jellemzi a magyar reformátusságot szerte Amerikában. Midőn egyházunk ötven esztendős múltjára visszatekintünk, mélységes hálával gondolunk azokra az elhunyt férfiakra és nőkre, akik a magyar Sion­­nak forrásaiból lelkűket többé nem táplálják. Emlékük legyen áldott. Amit reánk bizott az Isten, igyekeztünk megtartani mind idáig. Áldjuk szent nevét érte. Gyülekezetünk jubileuma tehát minden egyes egyháztag részére, felelet kell, hogy legyen két nagy kérdésre: Mi az amiben előrehalad­tunk? Mi az amit még el kell' érnünk? Kiki a saját titkos szobájában, amikor a Mindenható előtt leborul, adhatja meg erre a két kérdésre a feleletet. Egy­házunk életét szemlélve hálát adunk Neki azokért a dolgokért, amit már elértünk: Hálásak vagyunk az örökkévaló Istennek, hogy az elmúlt évek folyamán az egymás megértése, úgy a gyülekezeti munkában, mint egymással való viszo­nyunkban határozottan növekedett. Hálásak vagyunk a Mindenhatónak azért is, hogy lassan-lassan lelkünk szemei is megnyílnak és a megváltozott idők szerint az egyház fenntartására is többet áldoznak híveink. A jövőben jobban és jobban meg kell értenünk, hogy úgy lelki, mint anyagi javainknak nem tulajdonosai, hanem sáfárai vagyunk, amit a mennyei Atya azért adott, hogy az Ő dicsőségére és munkájának előbbrevitelére gazdál­kodjunk velük. Éppen ezért legyen az elmúlt ötven esztendő buzditás egyhá­zunk iránti hűségre, magyar Sionunk iránti buzgó áldozatkészségre, s lelke­sítsen bennünket egymás megbecsülésére, a Krisztusi felebaráti szeretet nö­vekedésére. Haladjunk a jövőben is Krisztus utján, hogy lakozzék idvességünk munkálására sziveinkben, a hit remény és szeretet. PHILAPELPHIA, Pa. — Lelkipásztor: Wesselényi Miklós. A Reformátusok Lapja egyik legutóbbi híradása szerint a gyülekezetben lüktető élet folyik s az elmúlt év nevezetesebb eseményeiként az alábbiakat említi: Szeptember havában ünnepelte a Baráti Kör Mower Sándor, az egyház érdemes jegyzője és nejének 40 éves házassági évfordulóját. — Október 6-án a Vértanuk ünnepélye vonzotta templomba a magyarság legjavát, mely al­kalomra szép programmal készült az Amerikai Magyar Szövetség ottani ősz-

Next

/
Thumbnails
Contents