Bethlen Naptár, 1957 (Ligonier)

Az Anyaszentegyházról - I. Az Evangelical and Reformed Church kebelébe tartozó magyar egyházközségek

Az uj templom belseje, Dayton, Ohio. adja meg. Mind az ablakokat, mind pedig a templomi bútorzatot a hivek adományozták élő és elhunyt szeretteik emlékére. A templom hajójában 200 ülőhely van, az énekkari karzaton 30. Ezen kivül különös alkalmakkor 60 kü­lön széket tudunk lerakni. Az alagsor külön vasárnapi iskolai szobákból áll. Összesen kilenc szobában folyik a munka. Az ifjú házasok köre modern hang­­erősitő berendezést adott az uj templomnak, valamint elektromos harangjá­tékot, mely istentiszteletek előtt az egész környék számára játsza a zsoltárokat. A templom mellett 40 autó számára parkoló helyet építettünk. A Lórántffy Nőegy­let is szépen kivette részét a munkából. Ők adományozták a chancel szőnyegét, az Urasztala hátterében függő sima keresztet, egy uj arany urvacsorai kely­­het, mely az Urasztala közepén foglal helyet, valamint öt teritő készletet, öt különböző szinben, melyek közegyházunk által előirt rendben a különböző egyházi időszakokban diszitik az Urasztalát, szószéket, bibliaolvasó állványt és keresztelő medencét. Az uj templom költségei, beleértve az orgonát, bu-A daytoni, (O.) templomépitő presbitérium Hamza András lelkipásztorral.

Next

/
Thumbnails
Contents