Bethlen Naptár, 1956 (Ligonier)

Beszél a múlt a mi ügyünkről… Hatvan év a testvérsegítés szolgálatában

TÖRTÉNELMÜNK — I.

gyermekei és itt vannak az elfáradt, elárvult öregek. Harmincöt esztendő munkája, az Egyesület, az Egyház és az amerikai magyarság közös összefogása, áldozatkészsége kellett ahoz, hogy a Bethlen Otthon azzá legyen, ami ma. Ravasz László püspök ur megállapítása szerint: “Az Amerikai Magyarság Szive”, Pennsylvania Állam jóléti minisztériumának véleménye szerint az Állam egyik legszebb, legjobban felszerelt intézete.

Gyermekotthonunkban 35 év alatt több mint egyezerkétszáz gyermeket gondoztunk, az Öregek Otthonában pedig igen sok öreg testvérünk talált nyugalmat, békességet.

“Mit cselekesztek másoknál többet?”

Bethlen Otthonunkra mutatva abban teszünk többet, hogy gondot viselünk gyermekeinkről, elfáradt öregjeinkről. Ma már senki nem mondhatja: “Uram, nekem nincs senkim”, sőt megérezhetjük mindnyájan azt, hogy “Isten ma is őrzi övéit” és igy szól: “Jöjjetek én hozzám mindnyájan, kik elfáradtatok és meg vagytok terhelve ...”

II. ISTEN ORSZÁGA ÉPÍTSE.

Egyesületünk jelszava: “Ha Isten velünk, ki ellenünk?!” Hiszünk Istenben és valljuk, hogy életünk három legnagyobb értéke: hit-reményszeretet. Arra munkálkodunk, hogy a hit és szeretet országát — Isten Országát — építsük, az emberi szívnek reménységet nyújtsunk. E cél elérésében Egyház és Egyesület, mint két testvér, két munkatárs, harmonikus együttmunkálkodás által igyekszik megvalósítani mindennapi imádságunkat: “Jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod ... itt a földön.”

E cél megvalósítását munkálja:

1, A TESTVÉRI KÖZÖSSÉG SZOLGÁLATA.

Az amerikai presbiteriánus egyházban, évekkel ezelőtt, csaknem szakadásra vezető, kemény harc volt. Két csoport állott egymással szemben. A két oldal vezetője a két Macartney testvér, egyik pittsburghi, másik washingtoni lelkész volt. A vita legforróbb részén feláll a pittsburghi pap és azt mondja a gyűlés résztvevőinek és különösen testvérének: “Gyermekkorunkban édesanyánk esténkint ölébe ültetett mindkettőnket. Együtt énekeltük: “Aki értem megnyíltál...”, együtt imádkoztunk. Sokat nem értettünk meg, de egyet tudtunk: édesanyánk szeret és Jézus meghalt érettünk. Azóta sok idő telt el. Másként gondolkozunk. De azt tudom, hogy ha édesanyánk élne, az ő ölében ma is volna hely mindkettőnk számára. Lelki Édesanyánk ölében is van hely mindnyájunk részére.”

Mi, amerikai magyar reformátusok, sokat harcoltunk. Sok ellentét volt közöttük. Különböző csoportokban vagyunk. De van egy közösség, ahol mindnyájunk számára van hely. Ahol leomlanak az elválasztó falak, ahol testvérek, egyek vagyunk, Református Egyesületünkben. Itt nincsen Ev. Ref., Presbiteriánus, Független, Holland, Egészen Önálló, hanem mindnyájan egy édesanya gyermekei, egymásnak testvérei vagyunk.

Egyesületünk munkájának édes gyümölcse az amerikai magyar reformátusok testvéri közösségének az Egyesület kebelében megteremtése.

A testvéri közösség bizonysága az is, hogy országos gyűléseinket Beth