Bethlen Naptár, 1956 (Ligonier)
Az Anyaszentegyházról - I. Az Evangelical and Reformed Church kebelébe tartozó magyar egyházközségek
BETHLEN NAPTÁR 79 Van már ifjúsági szervezetünk is. Bár még mindig a kezdet nehézségeival küzd, reméljük, hogy egyházunk talajában, mély gyökeret ver s megtenni a lélek jó gyümölcseit. Énekkarunk az év nagyobb részében, mindkét istentiszteleten hozzá járult éneklésével, az áhitatunk emeléséhez. Nagy ünnepeken való szolgálatuk pedig felejthetetlen élményt jelent gyülekeztünknek. Magyar iskolánk szépen működött. Azok a gyermekek, akik szolgalmasan részt vettek benne, nagy előhaladást tettek. Vasárnapi iskolánk életében hálás szivvel gondolunk Istenünk segitő Lelkére, mert egyre növekvő létszámmal dolgozhatott. Híveink nagyobb része hűséges templomlátogató volt ez évben is. Nagyon sokuknak az arcát vasárnapról vasárnapra láthattuk a gyülekezetben s ezért kell a legnagyobb hálát adjunk a gondviselés Istenének. így aztán érthető, hogy anyagiakban is több áldozatra voltak képesek mint a múlt évben. A hívek áldozatából s két nőegyletünk hozzájárulása következtében, ez évben befestettük a templomunk belsejét és úgy a templom, mint a papiak külsejét is. NEW YORK, N. Y. - 69-ik utca. — Lelkipásztora: Kovács Imre. Az egyház a múlt esztendőben, október 16-án, ünnepelte a hatvanadik esztendejét, munkája tulajdonképpen 104 esztendővel ezelőtt kezdődött, még Ács Gedeon idejében. A Reformed Church keretében azonban csak 1895-ben szervezkedett. Az egyház külön Emlékkönyvet adott ki a jubileumi évben, amiben a szervezkedés történetét is megörökiteték. Az egyház múlt esztendejének a képét az egyház által kiadott kis mimeografált füzetből merítjük, mely főleg a pénztári jelentéssel foglalkozik. Igaz, hogy ezen a most nagy válságon keresztülment (sőt még mindig abban járó) gyülekezetnek ez most az életbevágóan fontos kérdése, ami nemcsak múltját mutatja, de ez idő szerint jövőjét is nagy mér-A 69-ik utcai ref. egyház Presbytériuma, Kovács Imre lelkipásztorral, New York, N. Y.