Bethlen Naptár, 1956 (Ligonier)
Anyánk nyelvén Istenért, Hazáért, Szabadságért…
22 BETHLEN NAPTÁR KUCSERIK MÁRIA VERSEIBŐL: Buffalo, N. Y. AZ ISTEN KÜLDÖTT! Kék hegyek közül Indultam el vándorútra. Felettem sokszor felhős ég feszült s alkonyaikor nem tudtam, fejem hová hajtsam? Csak mentem, vállamon gondok súlya: álmaim terhe — bus utravaló, s félve figyeltem szivem elhaló dobbanását az éjszakában. Nagy magányom, hogy messzire űzzem, halkan daloltam: Írtam verseket — néha voltak, akik felfigyeltek rá s a szivembe könnyebbség suhant. S akkor bátrabban zengett az ének, s egyre többen hallgattak reája — ez volt életem nagy-nagy csodája, csoda, amelyet nem felejthetek! Azóta tudom: engem az Isten küldött erre az útra s kezembe fáklyát adott, hogy lángja, amerre megyek, fénysugárt szórjon szerteszét! NYÁRI ÉNEK . . . A természet százszinü ölén találkozott a nyár velem — ott, ahol égkék búzavirág, s égő vörös pipacs terem. Napfényes kertek, földek között jártam, mentem a fény után, s el-elmerengtem a megújuló élet örök, vad ritmusán. Sápadt arcomra hullt a fénye, ajkamra halk mosolyt vetett, egyszerre könnyű lett a szivem s azóta néha nevetek. . . Nem félek többé már az ősztől, hogy hulló lombja eltemet — egy lenge, könnyű illat kisér, mig az avaron lépkedek. . . ESTE A SZENT ANNA TAVÁN . . . Erdélyi emlék Az alkonyodó nap vörös sugára végigsuhant álmodon a tájon, a hegyeken s a havas koronákon megpihent mégegyszer, utoljára. A tó már várta, mozdulatlan csendben, hogy belehulljon aranyló, rőt fénye, néhány még felszökött az égre — a többi eltűnt a végtelen mederben. Távolról csak az estéli harangszó halk hívása rezgeti át a légen — a tó aludt. Mint órjás a mesében. Én a parton álltam még sokáig, nem tudom, mért? Talán arra vártam, hogy fény gyűljön a székely éjszakában.
